Medvék elleni védekező rendszer

Hír

írta: Kiss Gábor
2015/06/24

Medvék és más vadon élő állatok ellen - és egyúttal védelmükben - épít új védőrendszert a Rijeka és Zágráb közötti autópálya-szakaszon a horvát autópálya-kezelő vállalat. Az elgondolás kicsit hiányosnak tűnik.

A helyi televízió honlapján is közzétett felvételeken jól látszik, ahogy egy medve átugorja a korlátot és elkezd futni az autópályán. Több autós is a puszta szerencsének köszönhetően kerülte el az ütközést. A medvét még a rendőrségnek sem sikerült megállítania. Nem egyedi esetről van szó, tavaly ugyanis a vadon élő állatok a Rijeka-Zágráb autópálya-szakaszon 102 balesetet okoztak.

Nemrég megszólalt az ügyben Duro Huber, a zágrábi állatorvosi egyetem professzora is - "Amikor egy medve betéved az autópályára, éppúgy meg van zavarodva, mint az ember, aki szeretne tenni valamit, de nem tud. A helyzet a gépkocsivezetőkre és a medvékre egyaránt veszélyes”.

A balesetek számának csökkentése érdekében a jelenleg már meglévő autópálya válaszfal mellett 60 kilométer hosszú elektromos kerítés építésébe fognak, hogy a medvék ne juthassanak az úttestre. Amennyiben ez nem lenne elégséges, úgy további hat rámpa és harminc kapu építését tervezik, hogy a betévedt állat visszataláljon az erdőbe. A régi szemetes kukákat is lecserélik, hogy azok ne vonzzák az állatokat.

Íme egy másik eset, ez a felvétel az USA-ban készült:


A védőrendszer tehát a kölcsönös biztonságot szolgálja, ugyanakkor hiányoljuk, hogy vadállatok számára kialakított átkelőhelyekről nem szólnak a hírek. Ily módon az elektromos kerítés elszeparálná egymástól az állatokat, korlátozva így mozgásukat, leszűkítve életterüket (hiszen a tervezett kapuk csak a betévedt egyedek kimenekülését segítik). Pedig állatok számára fenntartott átkelőhelyeket egyre több helyen építenek a világban, ebben a korábbi cikkünkben bemutattuk néhány pozitív példát, itt pedig a hazai békaátkelőkről írtunk.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Milyen időt jósolnak a medvék?

Régi, népi hagyomány a februári medveles: ha a barlangjából előbújva a medve megijed az árnyékától, akkor hosszú lesz a tél. ...

Megszabadulnának a medvéktől

Engedélyezni akarja a veszélyesnek tartott barnamedvék elfogását és elpusztítását az észak-olasz Trentino tartomány elnöke.

Élő gyökérhidak

Északkelet-Indiában bizonyos helyeken nem építik a hidakat. Növesztik őket.