Manulok, ritka pusztai macskakölykök a fővárosi állatkertben!

Hír

írta: MTI
2022/07/01

Az állatkerti gondozók és állatorvosok csütörtökön ismét kézbe vehették a márciusban született kölyköket, hogy ellenőrizzék a gyarapodásukat. Mind a hat kiscica szépen fejlődik, a legutóbbi kézbevétel óta súlyuk háromszorosára nőtt.

A manul néven is ismert ázsiai macskaféle a hazai állatkertek közül csak Budapesten látható. Mivel ritkulóban lévő fajról van szó, állatkerti szaporítását nemzetközi tenyészprogram hangolja össze, ennek részese a Budapesti Állatkert is. Az Ázsia belső területein őshonos macskafélével 2013-ban kezdtek el foglalkozni a városligeti intézményben, és ez az első alkalom, hogy szaporítani is sikerült őket.

A hat kölyök, egy nőstény és öt hím, március 23-án született, de az első hónapokban nem sokat lehetett látni belőlük, hiszen az anyaállatnak, kölykeivel együtt teljes nyugalomra volt szüksége. A kicsiket ezért csak hat hete mutatták be először a látogatóknak - azóta is rengeteg érdeklődöt vonzanak.

A szakemberek először nyolchetes korukban vették kézbe a kicsiket az első vizsgálatok elvégzése, az ivar meghatározása, az azonosító chip elhelyezése és a súlymérés céljából. Most, hat hét elteltével újra egyenként megnézték az állatokat, hogy minden rendben van-e velük.

Május közepén a hat testvér közül a legkisebb 598 grammot, a legnagyobb pedig 770 grammot nyomott, mostanra viszont a súlyuk 1,8-2,4 kilogrammra nőtt.

A kölykök nevet is kaptak, azt a névadási gyakorlatot követve, ami a Fővárosi Állatkert más macskaféléinél, például a szintén kölyköket nevelő perzsa leopárdokál is szokás. Eszerint az egy alomban született kölykök azonos kezdőbetűvel kapnak nevet: az első alom esetében "A" betűseket, a másodiknál "B" betűseket és így tovább. Az állatkerti pusztai macskánál "A" betűvel kezdődő neveket kerestek a jövevényeknek, méghozzá olyanokat, amelyek Ázsia belső területein, a pusztai macskák őshazájában használatosak. Az egyetlen nőstény manulkölyök az Altana nevet kapta, öt fivérének pedig Aldan, Algyr, Arkas, Aysen és Aytas lett a neve.


Kép forrása: MTI / Kovács Attila


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló