A tengerek Mozartjai: összetett hangokkal kommunikálnak a legkisebb kardszárnyú delfinek
Huszonnyolc összetett hanggal kommunikálnak a Ross-tengeri, vagyis C típusú kardszárnyú delfinek.
Kardszárnyú delfinek (Orcinus orca), más néven orkákForrás: www.piqsels.com
Az ausztrál Curtin Egyetem vezette kutatás szerint a gyilkos bálnák legkisebb típusa 28 összetett hangot alkalmaz, köztük felpattanó-pulzáló hangokat és füttyöket, hogy így kommunikáljanak a családtagokkal - írja a ScienceDaily.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A Royal Society Open Science című szaklapban publikált tanulmányhoz 2012-ben és 2013-ban gyűjtött adatokat elemeztek, hogy jobban megértsék a Ross-tengeri vagy C típusú kardszárnyú delfinek kommunikációját. Ez a delfincsoport az antarktiszi McMurdo-tengerszorosban él.
A szakértők a kardszárnyú delfinek populációit az egyes egyedek hangja, testalkata és színezete alapján azonosítják. A kezelhetőségért a tudósok földrajzilag elszigetelt és genetikailag elkülönült csoportokat különböztetnek meg. Négy típusát azonosítják az antarktiszi vizekben élő kardszárnyú delfineknek, amelyeket A típus, B típus, C típus és D típus névvel jelölnek.
Rebecca Wellard, a Curtin Egyetem tengerkutató intézetének (CMST) munkatársa, a kutatás vezetője elmondta, hogy a Ross-tenger távoli volta miatt ezeknek az állatoknak a monitorozása és mozgásuk rögzítése bonyolult, de szükséges viselkedésük és akusztikus repertoárjuk jobb megértése érdekében.
Az Antarktisz vizeiben élő kardszárnyú delfinek közül a C a legkisebb, egyedei mintegy 6,1 méterre nőnek, míg az A típus hímjei a tíz méteres hosszt is elérhetik.
"Passzív akusztikus monitorozási technikákkal csapatunk kilenc különböző találkozást rögzített mintegy 392 C típusú kardszárnyú delfinnel, köztük felnőttekkel, fiatal felnőttekkel és borjakkal. Azonosítottuk, hogy hívóhangjaik több összetevőből állnak, sok kiáltásuk a felpattanó-pulzáló hangoktól a füttyökig terjed" - mondta el Wellard.
A kutatás során leggyakrabban megfigyelt viselkedési mintázatok a jég alatti utazás és táplálékkeresés, valamint a felszíni társas érintkezés volt.
"A hívóhangok esetében gyakran egyszerre két hangot képeznek az állatok, ez a bifonáció (kéthangúság). Ezek segíthetnek a csapat más tagjainak lokalizálásában" - véli a kutató.
Kép forrása: piqsels.com
