Új afrikai krokodilfajt azonosítottak

Hír

írta: MTI
2018/11/02

A súlyosan veszélyeztetett páncélos krokodil tanulmányozása közben meglepő felfedezést tettek amerikai tudósok: a hüllőről eddig úgy vélték, hogy egyetlen faj, ám kiderült, hogy két különböző faj él Afrikában, az egyik Nyugat-, a másik Közép-Afrikában.

A páncélos krokodil egy közepes termetű krokodilfaj, amely Afrika trópusi éghajlatú területein él leginkább édesvizekben, nevét különleges páncélzatáról kapta, a nyaki pikkelypáncélok ugyanis nem különülnek el a hátpáncéltól ellentétben a többi krokodilfélével. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2014-ben nyilvánította súlyosan veszélyeztetett fajnak a páncélos krokodilt. A hüllőt veszélyezteti élőhelyének elvesztése, a vadászat és a túlhalászat, amely megfosztja élelemforrásától, és növeli a krokodilok halászhálókba gabalyodásának veszélyét.

A Floridai Egyetem és az Iowai Egyetem kutatói elemezték az állatok DNS-ét, fizikai jellegzetességeit vadon és fogságban hat afrikai országban, ekkor állapították meg, hogy két önálló faj létezik. Az általuk közép-afrikai páncélos krokodilnak elnevezett faj az első élő krokodilfaj, amelyet meghatároztak az elmúlt mintegy 85 évben.

"A páncélos krokodil elismerése két különálló fajként nagy aggodalomra ad okot fajmegőrzés szempontjából. Becsléseink szerint a páncélos krokodiloknak csupán tíz százaléka él Nyugat-Afrikában, ami azt jelenti, hogy az egyik leginkább veszélyeztetett krokodilfaj a világon" - idézte Matthew Shirleyt, a Floridai Nemzetközi Egyetem krokodilszakértőjét, a Zootaxa című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A nyugat-afrikai és a közép-afrikai krokodil első látásra azonosnak tűnik, ám nemcsak DNS-ük különbözik, hanem eltérések vannak a koponya alakját és a pikkelypáncélokat illetően is, ami alátámasztja a két faj létezésének elméletét.

A fajmegőrző programokban a páncélos krokodilt kevésbé tanulmányozták eddig. Először 1824-ben írták le. "Reméljük, hogy a páncélos krokodil egyedfejlődésének és taxonómiájának jobb megismerése felkelti a figyelmet ezen fajok iránt, amelyek sokáig a legkevésbé ismert krokodilfélék voltak a világon" - tette hozzá Shirley.


Kép forrása

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Hírhedt krokodilbalesetek

Évente több száz krokodiltámadás történik. Összegyűjtöttünk néhány híres és egyúttal megrázó esetet.