68 ezer háztartást lát el

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/04/21

Eddig 68 ezer háztartás villamosenergia-szükségletének megfelelő áramot termelt, valamint 3 milliárd forint bevételhez juttatta a tüzelőanyag-beszállítókat és fuvarozókat a Dalkia Energia tavaly novemberben átadott új pécsi biomassza blokkja.

A 24 milliárd forintból épült 70 megawatt hő- és 35 megawatt kapcsolt villamosenergia-termelő kapacitású blokk az üzemi próbák, a próbaüzem és a kereskedelmi időszak alatt 192 gigawattórányi villamosenergiát és 878 ezer gigajoule hőenergiát állított elő a 2014 tavaszi fűtési szezon végéig. A kazánokban eddig összesen 143 ezer tonna lágyszárú tüzelőanyagot, főként szalmabálát égettek el, és a blokk eddigi 9 ezer órás üzeme során mintegy 83 millió köbméter földgázzal csökkent az ország gázfogyasztása, ennek köszönhetően pedig 155 ezer tonnával mérséklődött a szén-dioxid-kibocsátás.

A szalmatüzelésű blokk mintegy 60 százalékban képes kielégíteni Pécs 31 ezer lakást és 450 intézményt kiszolgáló távhőrendszerének hőigényét. Az évekkel ezelőtt beindított, faaprítékkal és ömlesztett mezőgazdasági melléktermékkel üzemelő másik blokk az új egységgel együtt lehetővé tette, hogy a baranyai megyeszékhely legyen az első hazai nagyváros, melynek távfűtése teljes egészébenmegújuló, azaz biomassza alapú legyen.

A pécsi erőmű az új egység által termelt áramot továbbra is a kötelező átvételi rendszeren keresztül értékesítheti az országos hálózat számára, és ez a stabil, gazdaságos működés mellett növeli az ellátás biztonságát. "Amit most a pécsi, 31 ezer távfűtött lakást ellátó rendszer esetében létrehoztunk, más, akár 1000 fogyasztót kiszolgáló, kisebb rendszereknél is életképes. A technológia meghatározó eleme lehet egy fenntartható és megfizethető hazai távhőszolgáltatási rendszernek" - idézte a közlemény Péterffy Attila üzletágigazgatót.

Mi a biomassza?
A biomasszák jelentősége, hogy fosszilis energiahordozók válthatók ki velük, így megvalósítható a fenntartható energiafelhasználás (fenntartható fejlődés). Mivel ezek a biomasszák a megfelelő kezelés eseténmegújuló energiaforrások, vagyis rövid életciklusban általában 1 éven belül újból megtermelődnek, használatuk esetén elvileg bányászott energiahordozók takaríthatók meg (kőszén, földgáz, kőolaj). Így a megtakarított fosszilis energiahordozók nem fokozzák a levegő szennyezettségét és a CO2 tartalmának növekedését (üvegház-hatás, globális felmelegedés).

Az energia előállításának folyamata
A biomassza-pannonpower.dalkia.com weboldalon olvasottak szerint a pécsi biomassza erőmű faellátása főként (70%) a régió erdőgazdálkodásaiból beszállított fával történik. Csak az igényesebb felhasználásra nem alkalmazható - beteg, vagy az asztalos feldolgozásra túl görcsös - fákat szállítják ide. A fennmaradó részt (30%) asztalosműhelyekből származó hulladékok, valamint mezőgazdasági melléktermékek alkotják. A beérkezett fákat aprítják, tárolják, majd a kazánhoz szállítják, ahol úgynevezett „homokágyas” technológiával elégetik. Ez azt jelenti, hogy a kazán alján a levegőt belövellő 2000 fúvókának köszönhetően 120 tonna homok lebeg. A fűtési hőmérséklet 850° C. Ennek a technológiának a segítségével a faapríték pillanatok alatt faszénné alakítható. A faszén lassan hamvad el, miközben 540° C hőmérsékletű, 98 bar nyomású gőzt fejleszt.


Képek forrása: Dalkia

 

A rovat új hírei

Hasonló

Biogáz üzem épült Miskolcon

Biogáz üzem épült Miskolcon, a 2,165 milliárd forintos beruházás műszaki átadására csütörtökön került sor.