Már a második Fintech együttműködését indítja útjára a MagNet

Hír

2017/11/24

A PSD2 irányelvek még meg sem jelentek, mikor a MagNet Bank tavaly már megnyitotta API-ját első Fintech partnere, a Számlázz.hu felé. A KKV piacon egyedülálló, számlapárosítást automatizáló Autokassza után, most a pénzügyi tudatosság növelése a cél a frissen startolt Koin együttműködéssel. A Koin kiadáskövető alkalmazást a MagNet Bank ügyfelei egyszerűen szinkronizálhatják saját NetBank fiókjukkal, így az alkalmazásban automatikusan megjelennek a költéseik, könnyebb rálátást nyújtva pénzügyi szokásaikra.

Egy év sem telt el az első Fintech együttműködés óta, és a MagNet Bank ismét bizonyítja: értékalapú bankként nemcsak a tevékenysége társadalmi és környezeti hatásaira fordít kiemelt figyelmet, de a digitalizációban is az élen jár. A kiépített API-n keresztül csatlakozási lehetőséget biztosít mindazoknak, akik a MagNet Bank ügyfélköre számára innovatív addicionális szolgáltatást képesek biztosítani.

A Koin az egyik legsikeresebb hazai kiadáskövető alkalmazás, mely segít a felhasználóknak abban, hogy pénzügyeiket átláthatóbbá tegyék saját maguk számára. Az alkalmazás ingyenesen elérhető Android és iPhone készülékekre.

A MagNet ügyfelei, amennyiben úgy döntenek, hogy összekötik az online banki felületüket a Koin fiókjukkal, ez utóbbiban minden manuális rögzítés nélkül, automatikusan láthatják kiadásaikat. Ezzel egyszerűbbé válik a költségek követése, kategorizálása, és jobb pénzügyi tervezésre nyílik lehetőség a felhasználók számára.

A tavasszal elindított a fejlesztői béta tesztek sikeresen lezárultak, november 10-től pedig éles a kapcsolat. Akik szívesen élnének a kiadáskövető által nyújtott előnyökkel, először a NetBank felületen keresztül kell, hogy engedélyezzék a szinkronizációt, ezt követően lehetséges az itt generált összekötő kódot beilleszteni a Koinban.

„Izgalmas időszakot élünk a bankszektorban, hiszen a PSD2-vel új távlatok nyíltak a pénzügyi szolgáltatások terén. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon elsőként léptünk erre az útra, és kíváncsian várjuk, hogy még mit hoz a jövő. Mi nyitottan állunk a további együttműködések elé, ha azok a MagNet értékrendjéhez illeszthetők.” – mondta Csákay Mátyás, a MagNet Bank IT Vezetője.

A bank közösségi filozófiája, ugyanis, meglehetősen eltér a hagyományos kereskedelmi banki működéstől. A MagNet legfőbb törekvése, hogy olyan projekteket finanszírozzon, amelyek környezeti, társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt pozitív hatást gyakorolnak a világra. Miután körülöttünk a beruházások java hitelekből épül, érthető, hogy nem mindegy, a bankok mit finanszíroznak. A közösségi bank elsősorban naperőműparkokat, Waldorf iskolákat, elektromos mobilitást, hazai filmgyártást segít banki hiteleivel. Ezek egy része a betétesek által is választható, akik így biztosak lehetnek benne, hogy megtakarításaik jó célt szolgálnak.

A hétköznapi banki termékek többsége is valamilyen típusú segítő elemet tartalmaz. A MagNet Segítő bankkártyája használatával egy általunk kiválasztott civil szervezetet támogathatunk a bank pénzéből, a lakossági számlák becsületkasszás számlavezetési díjjal működnek, azaz mindenki szabadon dönthet ennek mértékéről 0-1000 forint között. A MagNet Közösségi Adományozási Programja keretében minden ügyfelének megírja, hogy egyenként mennyivel járult hozzá a bank nyereségéhez, és mindenki ennek az egyedi, rá eső összegnek a 10%-át ajánlhatja fel a Programban résztvevő, számára legszimpatikusabb társadalmi szervezetnek.

A bank mobil applikációja, mind annak NetBankja rangos díjat nyert, az elismerés okát pedig jól tesztelhetjük ezek demó verzióival. Úgy véljük, minden további, a NetBankhoz társított színvonalas szolgáltatás tovább gazdagítja a MagNet ügyfélköre által elérhető, színes termékpalettát.

forrás: MagNet Bank

A rovat új hírei