Mikor jönnek az e-buszok Budapestre?

Hír

írta: MTI
2015/02/25

A Siemens szerint a kormány döntésére vár a korábban kiírt, és a Siemens győzelmével le is zárult budapesti e-busz tender.

A Siemens szerint a kormány döntésére vár a korábban kiírt, és a Siemens győzelmével le is zárult budapesti e-busz tender, amelynek keretében elektromos buszokat szállítanának a fővárosba, a Várba.

Ludvig László, a Siemens ágazati igazgatója hétfői háttérbeszélgetésen azt mondta, a 7 darab (plusz 14 opció) elektromos buszra, a töltési infrastruktúra telepítésére, valamint 5 éves karbantartási periódusra kiírt tenderen hatan indultak, és a Siemenst hirdették ki győztesen 1,89 milliárd forintos árajánlattal. Akkor feltételes szerződést kötöttek velük, mert a projektet teljes egészében uniós forrásokból finanszírozzák, és még nem ismert a kormány döntése arról, hogy engedélyezi-e a források felhasználását.

Az igazgató hangsúlyozta: február vége, illetve március eleje még elfogadható időpont lenne a döntésre, olasz partnerükkel, a Rampini buszgyártóval együtt az eredeti 16 hónap helyett vállalni tudják a 2015 végi határidőt a buszok leszállítására és az elszámolás befejezésére. A buszok szerelésének egy része Magyarországon, a Rábánál történne.

Az elektromos buszokkal kapcsolatban azt mondta, felméréseik szerint Budapesten 50-100 ilyen busz is közlekedhetne, egyebek mellett a Gellért-hegyen és a Margitszigeten is, de Budapest mellett Pécs, Győr, Miskolc, Kecskemét és Debrecen is érdeklődött a technológia iránt. Bár a buszok kétszer annyiba kerülnek, mint egy dízel üzemű, az üzemeltetés és a karbantartás jóval olcsóbb, és zajszintjük negyede a hagyományos buszoknak.

A Siemens-Rampani midibusz egyszerre 44 embert tud szállítani, motorja 114 lóerős, egy töltéssel 120-150 kilométert tud megtenni, töltési ideje legalább két óra. A fékezéskor keletkező energiát a jármű képes visszatáplálni a rendszerébe. Az olasz gyártó a Siemens vízhűtéses, háromfázisú elektromotorját használja.


Kép forrása: Wikipedia, szerző: ŠJů


A rovat új hírei

Hasonló

Hibrid hajtású Scania busz

A belgiumi Busworld kiállításon mutatta be a Scania az Európai Unió elővárosi és helyközi közlekedési előírásait kielégítő ...

8 városzöldítő ötlet

Rengeteg gyönyörű és hangulatos város van a világban, de nincs annál szebb, amikor egy város kizöldül.