Öt példa arra, hogy a digitális technológia hogyan forradalmasítja a mezőgazdaságot

Hír

2018/09/09

Digitális innováció Afrikában: az e-mezőgazdaság növelheti az agrárium vonzerejét a fiatalok körében. Vajon hogyan segítik a digitális alkalmazások és szolgáltatások a vidéki foglalkoztatást?

A fiatalok világszerte egyre nagyobb számban fordítanak hátat a mezőgazdaságnak. Az ágazat megköveteli a kemény fizikai munkát és cserébe alacsony béreket ajánl. Egyik sem vonzó az új generációk számára, akik ezért inkább a nagyobb városokban próbálnak szerencsét.

A mezőgazdaságban azonban minden ágazatnál nagyobb lehetőség rejlik a szegénység csökkentésére. A szubszaharai Afrikában élő 1,2 milliárd ember több mint 60%-a 25 év alatti. Ennek a növekvő létszámú fiatal rétegnek jövedelmező munkalehetőségre van szüksége – és itt lép a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés a képbe, valamelyest újragondolt formában.

A kulcs tehát az innovációban rejlik.

Már jelenleg is számos digitális és technológiai újítást alkalmaznak a mezőgazdaságban, melyek az ágazatot hatékonyabbá tették, és nem mellékesen, új lehetőségeket és szolgáltatásokat nyitottak meg a fiatal vállalkozók előtt.

Íme öt példa arra, hogy a digitális technológia hogyan forradalmasítja a mezőgazdaságot. A most következő fejlesztéseket az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) támogatja:

1. Drónok: Egyes becslések szerint a következő öt évben az élelmiszeripar és a mezőgazdaság a második legnagyobb drón-használóvá lép elő. A FAO már több országban bevetette a technológiát, hogy valós idejű és részletes adatokat szerezzen az élelmezésügyet és mezőgazdaságot érintő kihívásokkal kapcsolatban. Ilyenek például a természeti katasztrófák kockázatának vagy az általa okozott károk felmérése.

2. Őszisereghernyó-megfigyelő és korai figyelmeztető rendszer app (FAMEWS): Az őszi sereghernyó egy pusztító kártevő, amely károsítja a kukoricát és más fontos terményeket az amerikai, afrikai és ázsiai kontinensen. A földeken dolgozó gazdáknál jobban senki nem tudja kezelni ezt. Ezért a FAO kifejlesztett egy eszközt, amivel a gazdák adatokat tudnak rögzíteni. Az ide feltöltött információ egy globális, web alapú platformba vándorol, ott kielemzésre kerül, hogy a gazdák valós idejű helyzetjelentést kapnak a fertőzöttség szintjéről, illetve javaslatot a károk csökkentéséhez szükséges lépésekre.

3. Nuru beszélő app: A FAO és a Pennsylvaniai Állami Egyetem közösen fejlesztett egy az őszi sereghernyó applikációt kiegészítő beszélő alkalmazást, a Nurut, ami a növényhez tartva azonnal megerősíti, ha őszi sereghernyó okozta kárról van szó. A Nuru egyesíti a gépi tanulást és a mesterséges intelligenciát. Az angol mellett hamarosan „beszélni” fog franciául, szuahéli és twi nyelveken, és folyamatosan újakat tanul, hogy a gazdákat a saját nyelvükön szólítsa meg. Hamarosan a két applikációt összekapcsolják.

4. Abalobi telefonos alkalmazás: Az Abalobu, ahogy már a neve is sugallja – hiszen xhosza nyelven az „abalobu” halászokat jelent – egy mobilalkalmazás, mellyel a kishalászok rögzíthetik hogy mit, mikor és hol fogtak, milyen módszerrel és mennyiért tudták értékesíteni. Mindezen információt nem csak tárolja az app, de más halászoknak is elérhetővé teszi. Dél-Afrika partjainál jelenleg mintegy 30 000 ember él ebből, a kereskedelmi és megélhetési halászat mezsgyéjén táncolva. Így saját tudásbázisuk megteremtésével tehetik erősebbé közösségüket, különösen az éghajlatváltozás tekintetében.

5. Alkalmazások mezőgazdasági szolgáltatásokkal: Négy új alkalmazás ad a mezőgazdasági termelőknek valós idejű tájékoztatást az időjárásról, az állattartásról, a piaci helyzetről és a helyes táplálkozásról. Az időjárás és a termésnaptár alkalmazás egyszerre mutatja a várható időjárást és a szezonális terményeket, ezzel idejekorán jelezve a lehetséges kockázatokat. Az gyógymódok és állati takarmányok applikációból információhoz juthatunk az állatbetegségek ellenőrzésére és a takarmányozásra vonatkozó stratégiákról, ezzel mérsékelve az esetleges károkat. Az AgriMarketplace használatával a gazdák tájékozódhatnak nyersanyag vásárlás előtt az aktuális piaci helyzetről és árakról. Végül, az e-Nutrifood a vidéki területeken élők számára ad ajánlást az egészséges ételek előállításához, megőrzéséhez és a helyes táplálkozáshoz.

A fiatal generációk fogékonyak az új megoldásokra. A digitális technológiák már jelen vannak, és az innováció elengedhetetlen a jövő számára. A fiataloktól és az őket összefogó szervezetektől jövő új ötletek világszerte segítenek kiaknázni az élelmezésügyben és a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket. Segítségükkel csökkenthető a szegénység, a vidéki térségek lemaradása, a fiatalok alacsony foglalkoztatása, valamint az akadályok az információhoz, technológiához és a piacokhoz való egyenlő hozzáférésben.

A FAO támogatója és maga is forrása az innovatív megoldásoknak az élelmezés és a mezőgazdaság jövőbeni kihívásainak megoldására.


Kép forrása

forrás: FAO

A rovat új hírei

Hasonló