Az innováció az emberiség fejlődésének motorja

Magazin

2015/03/06

A fejlődés egyik legfontosabb mozgatórugója a felmerült kérdésekre, megoldandó problémákra és feladatokra adott megfelelő, kreatív válasz, amelynek első lépcsőfoka maga az innovatív ötlet. Ezen gondolatkísérlet „kipattanásától” a megvalósításáig tartó folyamatát hívjuk innovációnak.

Ókortól napjainkig

Amióta az emberiség rálépett a fejlődés sokszor rögös útjára, azóta a folyamatos ötletmegvalósítások világát éljük. Az egyiptomi piramisok felépítése, az abban rejlő építészeti megoldások, a kínai nagyfal, a középkor építészete, az orvostudomány fejlődése, a Holdra szállás. - Még hosszan lehetne sorolni, hogy mi mindent sikerült az emberiségnek „letennie” saját önzetlen és önös érdekéből fakadóan az innováció nagy asztalára.

Az innováció tudományos és elméleti alapjait Joseph Schumpeter osztrák származású közgazdász 1934-ben megjelent tanulmánya határozta meg először. Az ebben leírtak alapján ma a következő típusait különböztetjük meg: új termék bevezetése, új gyártási mód bevezetése, új piac megnyitása, új nyersanyag- vagy félkész termék-forrás megszerzése, iparági átszervezés. Az innováció mint idegen szakkifejezés magyarosítására tett javaslat korábban az újdonságművelés volt, ez azonban nem terjedt el, így megmaradt az eredeti idegen szó.

A modernkor és az iparosodás elindulása óta az innováció egyre gyorsuló ütemben viszi előre a fejlődést.  Ez a képességünk pedig a 21. század legnagyobb kihívásának, a saját „élőhelyünk” megmentésének és élhetőbbé tételének érdekében is segítségünkre lehet. A világ államai tisztában is vannak azzal, hogy a problémákra adandó megfelelő válaszokat csak oly módon lehet megadni, hogy minél jobban támogassák az innovatív gondolkodást. Az ösztönzésnek számos eszköze lehet: Akár az oktatásba beépítve, akár olyan inspiráló pályázati rendszerek létrehozásával, ami erősíti ezt a gondolkodásmódot, és hozzájárul, hogy minél több ötlet sikeresen meg is valósulhasson. Többek között ezt a célt szolgálják a világ szinte minden országában létező innovációs pályázatok és ösztöndíjak. Persze nem csak kormányzati szinten ismerték fel, hogy a szürkeállomány “támogatása” a legnagyobb befektetés. Napjainkban már nagyvállalatok egész sora él ezzel az eszközzel, amely természetesen az egyre nagyobb piaci versenyben való helytállást is elősegítheti.

Az innovációban Magyarország mindig is az élmezőnyhöz tartozott. Ha csak a minket körülvevő, életünket megkönnyítő találmányokat nézzük, láthatjuk, hogy számos eszköz egy-egy magyar lángelmének köszönhető.

 

Magyarországi innovációs díjak

Hazánkban is felismerték, hogy ezt a folyamatot minél jobban és hatékonyabban kell ösztönözni. A rendszerváltás után megalakult a Magyar Innovációs Szövetség. A szövetség 1991,-ben úgy határozott, hogy megalapítja a Innovációs Nagydíj-at. Első ízben 1993. január 21-én hirdették meg ezt. 1993 óta a Nagydíjat többek között az  "iGO Automotive" navigációs szoftver, az EGIS Gyógyszergyár Nyrt vérrögképződés megelőzésére kifejlesztett filmtabletta és a MEDISO Kft.  NanoPET/CTTM kisállat-vizsgáló rendszere is elnyerte.

A Nagydíjon kívül minden évben kiosztásra kerül:

  • az „Agrár Innovációs Díj”,
  • a „Környezetvédelmi Innovációs Díj”
  • az „Ipari Innovációs Díj”
  • a Szellemi Tulajdon Nemzet Hivatala Innovációs Díja
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díja
  • a Magyar innovációs Szövetség Innovációs Különdíja is

Az elmúlt 25 évben nagyon sok fajta innovatív díjat alapítottak Magyarországon. A „Magyar Formatervezési Díj „és a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj a méltán híres magyar formatervezés hagyományát szeretné tovább erősíteni. Az egyetemek hallgatói számára is egyre több lehetőség van arra, hogy ötletük megvalósítására ösztöndíjat, pályázatot nyerjenek. Ezek közül a legfontosabbak:

  • Debreceni Egyetem Innovációs Díja
  • ELTE Innovatív Kutatója díj
  • Műegyetemi Innovációs Díj
  • Iparfejlesztési Közalapítvány Szervezeti Innovációs Díja
  • Novofer Alapítvány Gábor Dénes Díja
  • Nemzetközi Gábor Dénes díj

Több hazai nagyvállalat is felismerte az innováció fontosságát és ennek érdekében sorra alapítottak pályázatokat, ösztöndíjakat és különböző díjakat. Ezek közül is kiemelkedik a magyar telekommunikációs piac egyik meghatározó szereplőjének az Invitelnek az InnoMax díja. Az Invitel 6 évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre ezt a pályázatot, hogy támogassa a hazai vállalatok innovációs törekvéseit, és felhívja a figyelmet e cégek fejlesztéseire és erőfeszítéseire. Eddig csupán a megvalósult projekteket díjaztak, azonban idén már a meg nem valósított innovatív ötletet, fejlesztést, tervet tartalmazó projektek is pályázhatnak. 2015-től a díj megújítása más területen is megtörténik. Az idei évtől már nem csak az Invitel ügyfelei, hanem valamennyi magyarországi székhelyű vállalkozás is pályázhat. A megújulás másik fontos eleme, hogy bevezették az InnoSchool kategóriát is, amelyre a hazai általános és középiskolák pályázhatnak. Az Invitel harmadik díja, a 2010-ben alapított InnoApps Díj a legtehetségesebb fiatal „fejlesztők” számára biztosít teret tehetségük megmutatásához.

Ezek a díjak és pályázatok is mind azt segítik elő, hogy a magyar gazdasági és társadalmi életben az innovációs „szürkeállomány” újra az őt megillető méltó helyre kerüljön vissza, erősítve így a gazdaságot, javítva országunk külső megítélését.


A rovat új hírei

Hasonló

Innovatív "öko" iskola

A Porter School of Enviromental Studies a harmadik olyan projekt Izraelben, amely elnyerte a LEED Platinum minősítést.