Tilos lesz elektromos rollereket a járdán hagyni Párizsban

Hír

írta: MTI
2019/06/08

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere csütörtökön bejelentette, hogy tilos lesz az elektromos meghajtású rollereket a járdán hagyni, és a szolgáltatókat arra kéri az önkormányzat, hogy korlátozzák az utcákat elözönlő járművek maximális sebességét.

"A rollerekkel ezentúl az úttesten, az autók és motorok számára kijelölt helyeken kell leparkolni" - mondta sajtótájékoztatóján a főpolgármester, azt is javasolva, hogy a szolgáltatók óránkénti 20 kilométeres sebességre csökkentsék a rollerek maximális sebességét Párizsban, s ha lehetséges óránkénti 8 kilométerre a sétálónegyedekben.

A rollerek használatát a főváros betiltja a párizsi közparkokban és játszótereken is, a bukósisak viselését pedig ajánlatossá teszi.

A sajtótájékoztatón bejelentett intézkedések július elején lépnek életbe.

Az elektromos meghajtású rollerek egy évvel ezelőtt jelentek meg a párizsi utcákon, számukat jelenleg 15 ezerre becsülik, s folyamatosan gondot okoznak a párizsi önkormányzatnak azzal, hogy szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után.

Párizshoz hasonlóan a többi francia város is türelmetlenül várja az elektromos meghajtású rollerek és kerékpárok használatának szabályairól szóló törvényt, amelynek tervezetét jelenleg vitatja a nemzetgyűlés. Az elfogadásig azt kéri Anne Hidalgo, hogy a szolgáltatók ne növeljék a flottáikat.

Jóllehet hivatalos összesítés még nem készült, a francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor a járdán rollerezők közti balesetekről.


Kép forrása: pexels.com / Szerző: Brett Sayles

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló