A tömeges erdőirtás egyik hatása az Amazonason: Már több mint 450 nagy mértani geoglifát tártak fel kutatók

Hír

írta: ecolounge
2017/02/09

Mintegy kétezer éve átalakították az amazóniai esőerdőket az őslakosok, akik több száz hatalmas, rejtélyes földerődítményt építettek a térségben, így a mai Acre szövetségi állam területén is. A brit és brazil kutatók által feltárt óriási rajzolatok (melyek valójában árkok) mintegy 13 ezer négyzetkilométernyi területet foglalnak el.

A szakemberek egyelőre még csak próbálják megfejteni ezeknek a rejtélyes helyeknek a funkcióját. Valószínűtlennek tartják, hogy falvakról lenne szó, mivel a régészeti feltárások során nagyon kevés leletre bukkantak. Alaprajzuk azt sugallja, hogy nem védelmi célokból építették a földsáncokat, és a kutatók úgy vélik, hogy csak időszakosan használták őket, esetleg vallási rituálék helyszíneként.

A mintegy 13 ezer négyzetkilométernyi területet lefedő árkok felfedezése megdönti azt a feltételezést, hogy az esőerdő ökoszisztémája embertől érintetlen volt.

"Azonnal meg akartuk tudni, hogy vajon a térség már erdő volt-e, amikor a geoglifákat építették, és hogy az emberek mekkora hatást gyakoroltak a tájra, amikor ezeket a földsáncokat építették" - hangoztatta Jennifer Watling, a Sao Paoló-i Egyetem és az Exeteri Egyetem kutatója, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmány egyik szerzője. A szakembereknek sikerült rekonstruálniuk hatezer év vegetációját és tűzhasználatát két ilyen, geoglifák által határolt helyen. Kiderítették, hogy az emberek jelentős mértékben megváltoztatták a bambuszerdőket és a geoglifák építéséhez időszakosan, kis mértékben irtották az erdőt.

Ahelyett, hogy nagy kiterjedésű erdőket irtottak volna ki a geoglifák építéséhez vagy mezőgazdasági használatra, az őslakosok úgy alakították át környezetüket, hogy az értékes fákra, köztük a pálmára összpontosítottak, mintegy létrehozva a hasznos erdei termékek őskori szupermarketét. A kutatócsoport bizonyítékot talált arra, hogy az Acréban fennmaradt erdők ennek az ősi agro-erdőgazdálkodási gyakorlatnak az örökségei.

"A mai pusztító és fenntarthatatlan földhasználat igazolására nem szabad felhasználni az általunk feltárt bizonyítékokat" - hangoztatta Watling.


Kép forrása (módosított kép)

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló