Már csak ez a két erdőóriás maradt!

Magazin

2015/04/27

Egyre kevesebb az erdő, az emberi populáció növekedése pedig előreláthatóan még tovább nyirbálja a természetes területeket.

Ha egy erdő valamelyik pontján megállunk, egy az öthöz a valószínűsége, hogy tőlünk alig 100 méterre már véget is ér a rengeteg, és 65% az esélye annak, hogy egy kilométerre, vagyis mindössze néhány háztömbnyire vagyunk a szélétől. Többek között ez derült ki abból a nemrégiben készült kutatásból, mely azt vizsgálta, hogyan hatnak az erdőirtások az ökoszisztémára és az élővilágra.

Hosszútávú mérések
A Science Advancesben publikált tanulmány az eddigi leghosszabb távú kutatás adataival szolgál az erdők állapotáról és jövőjéről, az előrejelzések pedig nem sok jóval kecsegtetnek. A fajok száma folyamatosan csökken, madarak, lepkék és különféle növények tűnnek el az ökoszisztémából - mondja Nick M. Haddad, az Észak-Karolinai Egyetem biológusa, a tanulmány főszerzője. Hozzáteszi, hogy sokkolták az eredmények, melyek rávilágítanak, mennyire felaprózta az erdőket az emberi tevékenység, az autópályaépítés és a szántósítás. Azt várta, hogy több érintetlen természeti területet és erdőt találnak.

Hadded és kollégái számos, az elmúlt 35 évben keletkezett tanulmány eredményét vetették össze és azt találták, hogy mindössze két nagy erdőfolt maradt a földön: a brazil Amazonas és a Kongó-medence erdősége. Azt is megállapították, hogy az erdős vidékek 70%-a az emberi civilizációtól körülbelül egy kilométerre, vagy annál is kevesebbre található. Az élőhelyaprózódás 75%-ra csökkenti a biodiverzitást és károsítja az ökoszisztéma működését azzal, hogy felborítja a táplálékláncot. A hatások természetesen a legkisebb és leginkább elszigetelt részeken a legnagyobbak.

Még kevesebb erdő marad
Az emberi populáció növekedése előreláthatóan még tovább nyirbálja a természetes területeket. Jelenleg 1,53 billió hektár szántó található a földön, a század közepére ez várhatóan 18%-al nő. A városok által elfoglalt terület 2030-ra megtriplázódik, vagyis 0,18 billió hektárra nő. A két legnagyobb erdő sincs biztonságban: Az Amazonas területén rendszeresek a mezőgazdasági erdőirtások és a legbrutálisabb égetések. A gazdálkodók gyakran a hivatalos szervek megkerülésével vágnak ki hatalmas farmokat az őserdőből. A lecsupaszított területeken a talajerózió is felgyorsul, így egyre nagyobb károkat okozhatnak az időjárás viszontagságai, a földcsuszamlások és árvizek.

A Kongó-medencében hasonló a helyzet: a fakitermelés hagyományos megélhetési forrás a közép-afrikai államokban, így évente 15 000 km² erdőterületet termelnek ki.

A további kutatásoknak kéz a kézben kell haladniuk a fejlődő technológiával, a talajgenetikával és a részletes képalkotással. Az ökológiaelmélet pedig segíthet mélyebben megérteni a környezeti és társadalmi folyamatok összefüggéseit. Az eredmények kritikusan fontosak lesznek ahhoz, hogy sikerüljön megvédeni az elaprózódott területek élővilágát.

 

forrás: thinkprogress.org

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai

Mikroműanyag úszik a Tiszában!

Magyarországon elsőként végzett mikroműanyag-vizsgálatot egy független laboratórium. Kiderült, hogy jelentős, az európai ...