Bizarr vagy ötletes? Moha a lakásban

Magazin

2014/07/22

Bár hagyományosan a moha nem tartozik a legkedveltebb szobanövények közé, számos felhasználási módja van, melyek népszerűvé válhatnak a zöld otthont kedvelők körében. Mohából ugyanis fürdőszobaszőnyeg és falidísz is készíthető, sőt, akár áramforrás is nyerhető belőle.

A mohák igazán különleges lények, a moszatokból fejlődtek ki, és mintegy 26000 fajuk létezik, melyek között nedvességkedvelők és szárazságtűrők is bőven akadnak. Egyedi tulajdonságuk, hogy a jégtakaró alatt képesek hibernálódni, hogy aztán újra életre keljenek, amikor napfény éri őket. No de hogyan kerülnek a lakásba? Hiszen alapesetben erdőkben, vagy elhagyatott kertekben gyönyörködhetünk bennük. Elsőre talán furcsának tűnhet, néhány hónappal ezelőtt még mi is kétkedve fogadtuk az új "trendet", ám egyre gyakrabban találkozhatunk a mohával mint organikus szobadísszel lakberendezési kiállításokon, sőt, akár galériákban is.

Mohaszőnyeg
A legkézenfekvőbb helyszín a mohatelepek számára a fürdőszoba. Bírják a sötétséget, és a párás közegben a nedvességutánpótlás sem okoz számukra gondot. Minden bizonnyal ezek a megfontolások ihlették a mohából készült fürdőszobaszőnyeg megalkotóját is. Javasolt zuhanykabin elé tenné, így tusolás után kilépve a testünkről lecsöpögő vízzel azonnal meg is öntözhetjük házi növénykéinket. Bár divatnak még nem mondható, de - főleg a távolkeleten - egyre több mohával dolgozó profi belsőépítész és kivitelező alkot ilyen organikus lakásdíszeket a tehetősebbek számára, persze igen borsos árakon.

Többek között Makoto Azuma japán növényszobrászt is megihlette az ötlet, aki különböző kompozíciókat és műalkotásokat készít virágokból és más növényi részekből. Azuma a 2009-es milánói bútorvásáron rukkolt elő  "A moha ideje" című gigantikus mohaszőnyegével, mellyel akár egész folyosókat is le lehet fedni. A szőnyeg alapja a terramac nevű bioműanyag, mely növényi kivonatból, úgynevezett politejsavból készült szálakból áll. A szálakban a növények által, a fotoszintézis során megkötött szén található. "Természetes" műanyagokról már korábban írtunk, a cikk ide kattintva is megtekinthető.


Asztali moha
Mohát gyakorlatilag bármelyik bútordarabra telepíthetünk, ezt bizonyítja az Ayodhyatra nevű cég mohaasztala is, melynek a "Titkos asztalkert" címet adták. A dolog szépséghibája, hogy ezek az üveg alá ültetett növények már nem élnek, bár látványnak nem utolsó, ahogy a különböző színű és formájú dombocskák tájképeket alkotnak, olykor létező helyszíneket mintázva. Szépnek szép, de mivel nem élő, nekünk nem igazán tetszik.

Energiatermelő moha
Aki azonban nemcsak gyönyörködni szeretne, hanem a kellemeset a hasznossal is összekötné, annak mindenképp érdekes lehet a mohából készült áramfejlesztő asztal. A jelenleg kísérleti fázisban lévő mohaelemekkel már lehet órát működtetni, a későbbiekben pedig az asztali lámpa és a laptop üzemeltetése is lehetségessé válhat. Ebben a szerkezetben az áram a fotoszintézis során létrejövő energiából születik. A mohacsomók bio-elektromechanikus eszközként viselkednek, és a kémiai energiát alakítják bioenergiává. A moha mellett alga és cyanobaktérium is részt vesz a folyamatban. Erről is írtunk már korábban, a találmány részletesebb bemutatása itt olvasható.

Mohagraffiti - közterekre!
A moha megszokott látványt nyújt az elhagyatott köveken, ám üres tűzfalakon, szó szerint színt visz a rideg mesterséges felületekre. Nem is gondolnánk, hogy a mohagraffiti az utcai művészet egyre inkább terjedő irányzata, melyet gerillakertészek és képzőművészek egyaránt előszeretettel alkalmaznak. Sőt, a különböző barkácsoldalakon még instrukciókat is találunk, hogy hogyan készíthetünk házilag mohából kirakott ábrákat és feliratokat. Az egyik legismertebb mohagraffiti-művész az Egyesült Államokban élő Tokodi Edina, aki többek között házfalakra ír mohával, hogy így is közvetítse a környezettudatosság üzenetét a városlakóknak.


Mohaszőnyeg fotó forrása: Coroflot /Jeff Araujo (CEO), La Chanh Nguyen (Design Director)/
Mohakompozíció forrása: Makoto Azuma
Moha-graffiti fotó forrása: Mosstika /Tokodi Edina weboldala/

Bizarr, vagy ötletes?

A rovat új hírei

Hasonló

A természet zenéje

Diego Stocco zenét komponál ágak, kókuszok, mandulák, sőt, méhek hangjaiból.