4 vadon termő, ehető növény

Magazin

2014/05/11

Az erdő, a mező, vagy akár a saját kertünk egy-egy elhanyagoltabb sarka is tartogathat ínyencségeket. E könnyedén hozzáférhető növényekkel változatossá tehetjük étrendünket, és gondoskodhatunk a megfelelő vitamin- és ásványi anyag utánpótlásról is.

Az emberiség ősidók óta él az erdő-mező adta lehetőségekkel. A vadon termő növényekből, virágokból készült ételeket manapság inkább gasztronómiai különlegességként fogyasztják, pedig a nagy éhínségek idején sokszor életmentőek voltak.

Míg egyes virágok konyhai felhasználása igen elterjedt - gondoljunk akár a bodzaszörpre, vagy a kevésbé mindennapi, de azért a köztudatban élő rózsalekvárra - más növények inkább az utóbbi időben tesznek szert ismét komoly népszerűségre, mint például a levendula, vagy az orgona. A virágokkal fűszerezett ételek nemcsak szépek és ínycsiklandóak, de egészségesek is. Lássunk néhány zamatos növényt, és pár ötletet a felhasználásukra.

Zamatos turbolya
A zamatos turbolya vadon és kertekben megtalálható gyomnövény, főleg akácosok alján, útszéleken találkozhatunk vele. Levele a petrezselyeméhez hasonló, íze és illata az ánizséra emlékeztet. A francia konyha a levendulához hasonlóan előszeretettel használja. Gyógynövényként, fűszerként és önálló ételként egyaránt megállja a helyét. Zsenge hajtásaiból salátát készíthetünk, a szárából és a leveléből fűszert. C-vitaminban gazdag, emellett tartalmaz karotint, valamint remek vas- és magnéziumforrás. Gyakran használják teaként vértisztító, méregtelenítő tulajdonságai miatt, emellett serkenti a vérkeringést és az agyműködést. Készíthetünk belőle levest is, mártást vagy salátát, akár más vadnövényekkel együtt.

A turbolyás salátához vágjunk össze egy marék zsenge pitypanglevelet, ugyanennyi mezeisóska-levelet, és egy kisebb fejessalátát. Adjunk hozzá 1 evőkanál metélőhagymát, és ugyanennyi turbolyát. Az öntethez keverjünk össze 3 evőkanál olajat egy evőkanál ecettel, tegyünk bele sót, borsot, és ízlés szerint higítsuk vízzel, majd jól rázzuk vagy keverjük össze.

Madársóska (Oxalis acetosella)
A madársóskát régen gyógynövényként használták, elsősorban emésztési panaszok gyógyítására. Levelének magas a kalcium-oxalát tartalma, ennek köszönheti savanykás ízét, melyből neve is ered. Ezzel az anyaggal azonban nem árt az óvatosság, mert megnövelheti a vesekőképződés veszélyét. Ezért a madársóskából - ahogy a sima sóskából, spenótból is - mértékkel fogyasszunk. A madársóska levelének alakja egyébként a lóherééhez hasonló, épp ezért az ókorban a szerencse szimbólumaként tekintettek rá. Madársóska tea: Csészénként 1 evőkanálnyi madársóskát leforrázunk 2 liter vízzel, majd 1 perc múlva leszűrjük. Minden évben kúraszerűen fogyasztható.

Kép forrása / Szerző: Hanna Zelenko

Akácvirág
A különböző bokrok, fák virágából, mint a bodza, az akác, vagy akár az orgona, készíthetünk szörpöt, lekvárt, de süteményeket, pudingokat is ízesíthetünk vele. Sőt, sok helyen palacsintatésztába forgatva, olajban sütik őket. A szárított akácvirágot gyógynövényként is használják köhögés ellen, de illóolajtartalmának köszönhetően fűszerként is kiváló, emellett egészségmegőrző flavonoidokat tartalmaz.

Számos akácvirágos receptet találunk a neten, és kipróbálhatjuk ismert ételek akácos változatát is, mint például az akácos almakrémlevest: Ehhez pucoljunk meg és vágjunk fel körülbelül egy kiló almát, és fedő alatt főzzünk épp csak puhára. Ezután 2,5 dl tejfölt keverjünk el két tojássárgájával, a levest turmixoljuk össze, majd egy evőkanál forró levessel keverjük el a tejfölt. Ezután a levest visszatéve a tűzre, folyamatos kevergetés mellett tegyük bele a tejfölös keveréket, kavargassuk, míg besűrűsödik, majd vegyük le a tűzről. Miután kihűlt, adjuk hozzá az akácvirágot (kb. 6-8 fürtöt). Ízlés szerint adhatunk hozzá még tejföl - és akár tejszínhabot is.

Kép forrása / Szerző: Rasbak

Pitypang
A pitypang vagy gyermekláncfű pozitív tulajdonságai egyre több embert győznek meg arról, hogy bizony a konyhában is van helye ennek a közönséges növénynek. Virágját elsősorban édességekhez, szörpként fogyasztják, míg vitaminban gazdag leveleiből saláta készíthető. Nemesített változata egyébként a rukkola, vagy borsmustár. Tartalmaz A-, D-, C- és B-vitamint, vasat, szilíciumot, magnéziumot, cinket és mangánt, valamint karotinoidokat, flavonoidokat és inulint. Emellett egy szeszkviterpén-lakton nevű keserűanyag is megtalálhatü benne, amely gyulladáscsökkentő hatásáról ismert, azonban allergiát is okozhat. Ezért végezzünk bőrpróbát, mielőtt ennénk a növénybből, és ha irritációt tapasztalunk, ne fogyasszuk.

Kép forrása / Szerző: Nagy Bence

További érdekességek és receptek a Gasztro oldalon, ide kattintva.

A cikkben közöltek alkalmazását megelőzően - pl. lehetséges allergiás reakciók elkerülése érdekében - mindenképp javasoljuk a bővebb informálódást, így például természetgyógyász tanácsának kikérését. A leírtak használatából eredő bármilyen kárért, problémáért nem vállalunk felelősséget!

forrás: erdokostolo.blogspot.hu, terebess.hu, timcsigyogynoveny.blogspot.hu, wikipedia.org

A rovat új hírei

Hasonló

Gyógynövény-sikerek

A vége felé közeledik az Európai Unió támogatásával megvalósuló Traditional and Wild projekt.

A parlagfű mint gyógynövény?

A legtöbbünk eddig csak az ártalmairól hallott. Pedig gyógyhatású készítmények, tisztító-és fertőtlenítőszerek is ...