Hamarosan itt a medvehagyma-szezon!

Hír

2021/02/05

Idén is nagyon enyhe telünk van, ezért már az átlagosnál korábban, február végén megkezdődhet a medvehagyma-szezon. A fokhagyma illatú gyógynövény számos kedvező hatással rendelkezik, hazánkban pedig (korlátozott mennyiségben) szabadon szedhető. Használjuk ki!

A medvehagyma egész Európában elterjedt, leginkább Zala, Somogy és Baranya megyében gyakori. Ha valaki hagymaszedésre vállalkozna, akkor a Zselic, a Gerecse és a Mecsek, környékére érdemes túrát szervezni. Legkorábban Orfű környékén, illetve a Misina déli lejtőin jelenik meg.

Kedvelt gyógynövény, amit nem természetvédelmi területen nyugodtan szedhetünk saját felhasználásra, fejenként naponta két kilogrammot. Ennél nagyobb mennyiség is szedhető, de csak az erdőgazdálkodó engedélyével. Akik pedig kereskedelmi célra gyűjtenek, azok engedélyt pl. a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre a társaság erdészeteinél tudnak vásárolni online árverésen, amit február 8-15. között rendeznek.

A Mecsekerdő egyébként szakemberek való egyeztetés után ún. kíméleti területeket is kijelöl a medvehagyma számára, hogy kellően regenerálódhasson a növényállomány. Ezeken a helyeken egyáltalán nem lehet kereskedelmi céllal gyűjteni.

 

Egy sokoldalú, ízletes gyógynövény

A medvehagyma (Allium ursinum) az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozik. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék szívesen fogyasztják terméseit, sőt, a föld alól is kiássák a finom csemegét; de nem csak a medvék, a vaddisznók is igen kedvelik. Egyébként még számos népies elnevezése létezik, pl. jurda, poroszhagyma, sajamás, sarima, selyemi hagyma.

A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát: a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők savas talaját kedveli, ahol tömegesen nő az aljnövényzetben.

Leveleit, melyek levelei kora tavasszal jelennek meg, még az áprilisi-májusi virágzás előtt kell leszedni, és a legjobb frissen felhasználni, mert szárítva gyengül gyógyhatása. Hagymája is ehető, ugyanúgy szokás használni, mint a fokhagymát.

 

Vigyázzunk, mérgezésveszély!

Gyűjtéskor nagyon figyeljünk oda, mivel a medvehagyma leveleit könnyű összetéveszteni a májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) és az őszi kikerics (Colchicum autumnale) hajtásaival, ráadásul mindkettő hasonló körülmények között él. A medvehagymával elentétben azonban a fenti növények levelei erősen mérgezőek - akár halállal is végződhet fogyasztásuk!

Viszont a medvehagyma levelei erős fokhagyma illatot árasztanak - innen lehetünk biztosak abban, hogy a keresett gyógynövényre találtunk rá.

 

Mi mindenre jó?

A medvehagyma rengeteg betegség esetén segíthet, többek közt természetes antibiotikumként működik. A védikus tanítások szerint a radzsasztikus ételek közé tartozik, azaz erősiti a vágyat, szenvedélyt. Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, pl. krónikus hasmenés és szorulás ellen is hatásos lehet. Enyhíti a szédülést, a fejfájást, fogyasztása ajánlott a magas vérnyomástól szenvedőknek is. Jótékony lehet női változókori panaszokra, tisztítja a vesét, a húgyhólyagot. Sokan idegrendszeri nyugtató hatása iatt kedvelik.

Arra azonban fontos odafigyelni, hogy enyhe vérlemezke-összecsapódást gátló hatása is van, ezért nem javasolt a fogyasztása, ha véralvadásgátló szereket kell szednünk. Műtétek előtt sem ajánlatos a használata, mert fokozhatja a vérzést. Ha valaki rendszeresen nem szteroid véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentőt szed, mindenképp konzultáljon orvosával!

 

Hogyan használjuk?

Frissen alkalmazva a leghatékonyabb és a legfinomabb. Otthon többféleképpen is tartósíthatjuk: összeaprítva és sóval összekeverve; olívaolajban vagy lezárt nejlonzacskókban lefagyasztva. Ugyan kicsit ijesztő lehet a felengedett medvehagyma állaga (ilyenkor megsötétedik, levet ereszt), de igazából fagyasztással őrizhetjük meg a legtöbb hatóanyagot. (Érdemes kisebb tasakokba szétosztani a növényt, így nem kell egyszerre nagy mennyiséget kiengedni.)

Egyébként ma már sokféle készítmény kapható: medvehagyma kivonatok, cseppek, kenőcsök. Ezek is nagyon hasznosak lehetnek, hiszen egész évben elérhetők, nem csak medvehagyma-szezonban.


Képek forrása: 1. commons.wikimedia.org / Dominicus Johannes Bergsma; 2. commons.wikimedia.orgThomas Pusch; 3. commons.wikimedia.org / H. Zell.

 

 

A rovat új hírei

Hasonló

Gyógynövény-sikerek

A vége felé közeledik az Európai Unió támogatásával megvalósuló Traditional and Wild projekt.