Harmóniában a világgal: egy ökolány napjai

Hír

2020/09/05

Nemcsak végzettségem, korábbi munkáim kapcsolódnak a környezetvédelemhez, hanem a legfontosabb is: a szívem. Kislány korom óta rajongok a természetért és gyerekkorom óta szívügyem a környezetvédelem. Hogy mit lehet tenni egy átlagos hétköznapokon, hogyan lehet összhangban élni környezetünkkel és nem kizsákmányolni azt felelőtlenül, saját példámon keresztül be is mutatom.

A környezetvédelemért folytatott harc a fejemben kezdődött, és ahol csak tudom folytatom: otthonomban, utazásaim során, a munkahelyemen és igyekszem jó példával szolgálni az ecolounge Olvasói előtt is, hisz kedvenc írómat, Németh Lászlót idézve:

„Az ember szolgálni jön a földre s nem uralkodni.”

Hiszem és tapasztalom is, hogy létezik az aranyközépút a zöld életmódon belül az ésszerűség határát figyelembe véve, és ezt szeretném bemutatni, hogy a környezettel együtt harmóniában, felelősen éljünk, ne pedig kizsigereljük természetünk erőforrásait.

Mint minden, a környezettudatosság is fejben dől el. Környezettudatossá jellemzően az válik, aki a saját életével is elégedett, rendben van magával és a világgal és egy tudatos életet él. Régi, berögzült rossz mintázatokat, szokásokat tudatos gondolkodással és egyben cselekvéssel lehet megváltoztatni, de jó hír: hogy lehet. Idő, türelem és odafigyelés kell hozzá. De garantáltan megéri e befektetés, saját tapasztalatomból is tudom, hogy a tudatos életvitel nélkülözhetetlen hosszú távon egy boldogabb élet megéléséhez.

 

Környezetvédelem és a divat

Nőként, környezettudatosan gondolkodva talán az egyik legfontosabb tényező számomra a divat, mert mint a legtöbb nő én is szeretem a szép ruhákat és a kozmetikumokat, főleg a finom illatokat. Ma már nemcsak hiszem, hanem tapasztalom is, hogy a divatnak és a környezetvédelemnek sem kell különválnia. Az ökodivat iránti igényt egyre több szakember is ismeri fel, így egyre bővebb a kínálat mind a környezettudatos textilek, mind a natúrkozmetikumok kínálata terén. A fenntarthatóság a divatban azt jelenti, hogy a környezetre és egészségre káros, rövid élettartamú ruhák helyett környezetkímélő, egészséges és tartós használatra alkalmas textilneműk kerülnek a forgalomba. Vásárlásaim során már egy ideje figyelem, hogy a leendő darabom rendelkezzen “öko” jelzéssel, mely igazolja, hogy az adott textil az Öko-Tex 100 szabvány szerint tanúsított alapanyagból készült, ezáltal nem tartalmaz allergéneket és más egyéb környezetre, egészségünkre káros anyagokat.

Hasonlóan járok el a kozmetikumok, főleg az illatok terén, hisz a parfüm is az öltözékünk egyik nélkülözhetetlen része. Nem véletlenül, hiszen a harmonikus, pozitív kisugárzáshoz a parfümök nagymértékben hozzájárulnak, mivel az illatok hatnak a lelkivilágunkra, a közérzetünkre. Egy jól megválasztott illat, mely nem tartalmaz káros összetevőket, elősegíti kiegyensúlyozottságunkat is. Minden, ami bőrünkkel érintkezik, bizony hamar bejut a szervezetünkbe, ezért sem mindegy mit fújok és mit kenek magamra.

Nemcsak a természetet, hanem a kémiát és a biológiát is szerettem, ezért is végeztem el a Vegyészmérnöki karon belül a környezetmérnöki szakot, így nem áll távol tőlem, hogy magamnak készítsem el természetes összetevőkből mind a saját parfümömet, mind a krémeket, tisztálkodó és tisztító szereimet is. Nemcsak gazdaságosabb, hanem garantáltan azt tartalmazza, amit én keverek bele. Rohanó világunkban persze nem mindenkinek van erre ideje, kedve, türelme, hogy elkészítse magának kedvenc termékeit, de erre is van már megoldás, hiszen egyre több gyártó cég ismerte fel az óriási igényt a natúrkozmetikumok iránt, és már elérhetőek a boltok polcain a különböző termékek.

 

Mennyiségi vásárlóból minőségi vásárló

Környezettudatos életvitelt folytatni azonban nemcsak azt jelenti, hogy milyen ruhát, milyen kozmetikumot használok, hanem hogy mennyit. A környezettudatos életvitel egy mennyiségi kérdést is jelent: mindennapi vásárlási szokásomnál is már zöldre kapcsoltam, azaz csökkentettem a kosárba kerülő felesleges termékeket. Átgondolom mindig, tervezek előre, leírom a telefonomba mit is szeretnénk vásárolni és célirányosan csak azt keresem, valamint aranyszabályom, hogy éhesen sosem megyek boltba. Így valóban csak az kerül a kosárba, amire szükségem van. Kosárból pedig sosem az egyszerhasználatos nejlontáskába, hanem a sokszor használható, mindig magamnál hordott textiltáskába kerülnek a termékek.

Ehhez persze az kellett, hogy fejben eldöntsem, hogy ezt az utat járom, hogy már eszem ágában sincs engedni a csábításnak, nem akarok a csillogó-villogó reklámvilág csapdájába esni. Ezzel máris a hulladékgazdálkodás aktív és bölcs szereplőjévé is váltam, hisz irgalmatlan mennyiségű szemetet spóroltam meg azáltal, hogy feleslegesen nem vásároltam.

Környezetvédelem otthonomban

Ezt tovább fokoztam azáltal, hogy hulladékaimat szelektíven gyűjtöm otthonomban. Ma már, ahol szelektíven gyűjthető a háztartási hulladék, az számít trendinek, aki elsétál a közeli hulladékgyűjtő szigetekig. Bár szeretek sétálni, de ebben az esetben nekem nem kell sokat, mert szerencsémre a lakóházamban szelektíven gyűjtjük a hulladékot.

Otthonomban még számos egyéb tevékenységgel hozzájárulok a természeti erőforrások felhasználásának csökkentéséhez. Itt sem a legbonyolultabb technikákra kell gondolni: odafigyelek a vízhasználatra, mind a mosogatás, mind tisztálkodás, mind mosás során, hiszen sok-sok csepp takarékosság eredménye tengernyi tiszta víz lehet. Ha valami elromlik, mindig megjavítom, vagy megjavíttatom. Lakásomban csak energiatakarékos gépeket és LED-es világító fényforrásokat használok, igaz, hogy ezek a vásárláskor drágábbak voltak, mind a kevésbé energiatakarékos társaik, de kisebb fogyasztásuk eredményeként hamar megtérült a befektetés.

Környezettudatosan élni nemcsak harmóniát jelent, hanem sokszor gazdaságosabb is, így bátran kijelenthető hogy minden szempontból megéri zöldre kapcsolni. Vannak, akiknek a környezettudatos élet még kimerül abban, hogy tudja, van lehetősége a környezet védelméért tenni, és ha most még nem is tesz semmit, könnyen elintézi azzal, hogy majd fog, vagy csak legyint rá. És hála Istennek egyre többen vagyunk, akik felelősen igyekszünk élni, odafigyelünk egymásra és persze magunkra is, a környezetbarát életvitelt szem előtt tartva a mindennapi szokásaink megváltoztatásával megőrizzük a természeti kincseinket, erőforrásainkat, amennyire az tőlünk telik. Úgy gondolom, Uniós polgárként nem is árt igazodni a környezetbarát elvárásokhoz, ha másért nem, akkor azért, mert ma már egyenesen divat.

Kövesd Te is az ökodivatot!

Havasi Patrícia

Honlapom: www.havasipatricia.hu/

Facebook: www.facebook.com/Hogyanlegyekokotrendy


Képek forrása: 1. havasipatricia.hu; 2. pexels.com / freestocks.org ; 3. pexels.com / ready made

forrás: Havasi Patrícia

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai