Magas vérnyomás csökkentése

Magazin

2014/02/05

A magas vérnyomás (hipertónia) a népesség mintegy 15%-át érinti. Hazánkban minden nyolcadik embernél fordul elő, évente csaknem 500 halálesetet okozva. Természetes módszerekkel csökkenthetjük a kockázatát.

A magas vérnyomás következtében az erek elveszítik rugalmasságukat, a szív ezért növeli a pumpáló nyomást, az érrendszer pedig lassan elzáródhat. Igen súlyos következményei lehetnek a betegségnek: artériatágulat, stroke, vesekárosodás vagy akár látásvesztést is okozhat. Megfelelő odafigyeléssel és táplálkozással azonban könnyedén megelőzhetőek a tünetek.

Fokhagyma
A fokhagyma az egyik legrégebben használt gyógynövény. Nem csak az emésztés javítására, hanem a vérnyomás kezelésére is kiváló. Hatóanyaga akkor érvényesül leginkább, ha a gerezdeket felaprítjuk, mivel ekkor az úgynevezett alliin aminosav szabadul fel, amely a fogyasztást követően kifejti jótékony hatását.

Káliumban gazdag ételek
A káliumnak főként az ingerületátvitelben van fontos szerepe, ezenkívül az izomműködésben, illetve a sejtek energiaellátásában is közreműködik, így a szívműködés egyensúlyát ugyancsak elősegíti. Ajánlatos olyan ételeket fogyasztanunk, amelyekben magas a kálium tartalom, így például a narancs, a burgonya, a banán, a bab, a paradicsom és a szárított gyümölcsök fogyasztása elősegíti a vérnyomás egyensúlyának fenntartását.



Cider, másnéven almabor
Az almaborban található fenol-antioxidánsok a szívroham és a rák elleni védekezésben is szerepet játszanak. C, A, E, B1, B2 és B6 vitaminok csökkentik a magas vérnyomást. Olyan hasznos ásványi anyagokat is tartalmaz, mint a vas, kalcium, nátrium magnézium, klór és fluor.

Zöld tea
Számos antioxidánst tartalmaz és bizonyítottan csökkenti a magas vérnyomást. Napi 1 csésze zöld tea elfogyasztása javítja a vérkerinést.

 

forrás: vernyomas-csokkentese.hu, webbeteg.hu, bien.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Egészséges a bor, vagy sem?

Ahány pártolója, legalább annyi támadója is akad a borfogyasztásnak. Vajon mi lehet az igazság a bor kapcsán?

A gyógyító böjt

A tél vége-tavasz eleje a megújulásról szól: éled a természet, elvégezzük a nagytakarítást, és böjtölünk az ...

Mindent a gyömbérről

A gyömbér igazi csodafűszer, hiszen rengeteg módon felhasználható és fogyasztása nagyon egészséges.