A Bridgestone lett „Az Év Gumiabroncs Gyártója”

Hír

2016/03/20

A rangos Tire Technology International szaklap a Bridgestone-t választotta “Az Év Gumiabroncs Gyártójának”. Az iparág legrangosabb elismerését a Bridgestone azzal érdemelte ki, hogy elsőként fejlesztett ki olyan gumiabroncsot, amelynek kaucsuk összetevőjét a guayule sivatagi cserjéből nyerte; valamint a fenntarthatóság jegyében az észak-karolinai abroncsgyártó üzeme megkapta a nulla hulladék minősítést (vagyis minimalizálja és teljesen újrahasznosítja a gyártás során keletkezett hulladékot).

A világ egyik legnívósabb gumiabroncs iparági kiállításán, a Hannoverben megrendezett Gumiabroncs Technológiai Expón idén 262 iparági kiállító vett részt, míg az abroncsgyártás és az autógyártó iparág részéről több mint 4500 szakember látogatott el a rendezvényre. A szakma legfontosabb magazinja, a Tire Technology International az expó részeként, egy gálaünnepség keretében öt kategóriában adta át az Innovációért és Szakmai Kiválóságért Nyújtott Díjait, az abroncsgyártás és fejlesztés világszerte legfontosabb elismerését.

Az iparági szakemberekből és a fenntartható fejlődés és K+F fejlesztések tudományos szinten elismert szakértőiből álló, 27 tagú független zsűri véleménye alapján idén a Bridgestone érdemelte ki „Az Év Gumiabroncs Gyártója” díjat. Indoklásuk részeként több, a Bridgestone által 2015-ben kezdeményezett és sikeresen megvalósított projektet említettek, amelyek jelentősen hozzájárultak a globálisan fenntartható abroncsgyártás jövőjéhez:

a Bridgestone elsőként gyártott olyan személygépkocsi abroncsot, amelynek természetes gumi összetevőit kizárólag a guayule-ből, egy száraz területeken honos sivatagi cserjéből nyerte. Az innovatív eljárás várhatóan hozzájárul majd a természetes gumiforrások diverzifikáltabbá tételéhez;

a fenntartható gyártás terén a zsűri kiemelte a Bridgestone gumiabroncs gyártóüzemét az észak-karolinai Wilson városában (Egyesült Államok), amely az első olyan gyártóüzem a vállalatnál, ahonnan a fenntarthatóság jegyében nulla hulladék kerül a szemétlerakókra; és amely elképzelést a jövőben a Bridgestone az összes gyárában meg kíván valósítani;

A vállalat egy 250 millió dollár értékű beruházás keretében olyan létesítményeket hozott létre Japánban, amelyek az iparági szereplők, a kormányzat és a tudományos világ közötti, partnerségen alapuló nyílt innovációs kezdeményezéseket segítették elő; és a Bridgestone 2015-ben felújította az Ázsiai és Csendes-óceáni Technikai Központját is.

“A közlekedésbiztonság és a változó körülmények közötti állandó teljesítmény alapelvárásoknak számítanak az iparágunkban – a Bridgestone-nál ezek mellett ugyanakkor kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy a környezetbarát és fenntartható abroncsgyártás a befektetéseink fontos részét képezzék. Minden tevékenységünk alapját a kutatás-fejlesztés és az innováció képezik: kiemelkedő környezetvédelmi célunk ugyanis, hogy 2050-re minden abroncsunk 100%-ban fenntartható módon előállított nyersanyagokból készülhessen” – mondta Eduardo Minardi, a Bridgestone európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) régiójáért felelős elnök-vezérigazgató a díj átvételekor.

A Tire Technology International díjátadó 2008-as indulása óta a Bridgestone immár ötödik alkalommal részesült a rangos elismerésben. 2008-ban a Bridgestone kapta „Az Év Gumiabroncs Gyártója” díjat, amelyet újabb elismerések követtek. 2012-ben az útfelületet beépített szenzorok segítségével figyelő CAIS technológia (Érintkezési Terület Információérzékelő Technológia) révén érdemelt ki díjat a vállalat, majd 2013-ban az Ologic (csökkentett gördülési ellenállású abroncsok) technológiát díjazta a zsűri. Még 2013-ban a Bridgestone „Az Év Környezetvédelmi Teljesítménye Díjat” is megkapta az Egyesült Államokban épült Amerikai Technikai Központja elismeréseként.

 

A Bridgestone Europe-ról:

A brüsszeli központú Bridgestone Europe (BSEU) a tokiói központú Bridgestone Corporation, a világ legnagyobb gumiabroncs és gumitermék gyártójának kulcsfontosságú leányvállalata. A Bridgestone Europe egy kutató-fejlesztő központot és 10 gyárat működtet, több mint 30 európai országban tart fenn irodát, valamint több mint 12.500 alkalmazottal rendelkezik. A BSEU kiváló abroncsait mind Európán belül, mind globálisan értékesítik.

A Bridgestone Csoport 2008-ban nyitotta meg teljesen automatizált magyarországi gyárát Tatabányán. A Bridgestone Magyarország Kft. 1994-ben alakult és jelenleg több mint 20 főt foglalkoztat.


A Tire Technology International (TTI) az Innovációért és Szakmai Kiválóságért Nyújtott Díjairól

Az innovációért és szakmai kiválóságért odaítélt Díjakat 2008-ban adták át először, a gumiabroncs iparágban folytatott kiemelkedő és innovatív fejlesztőmunka elismeréseként. A jelöltek listája a Tire Technology International olvasóinak nevezéseiből, valamint a szaklap szerkesztő bizottságának javaslatai alapján áll össze. Ez a lista kerül a nemzetközi gumiabroncs iparági szakértők független bizottsága elé, akik megszavazzák a nyerteseket, míg a hivatalos díjátadó ceremóniára minden év februárjában, a hannoveri Gumiabroncs Technológia Expón kerül sor.

forrás: premiercom.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Jön a pitypangalapú gumiabroncs

A Continental teszteli az első természetes, pitypanggyökérből előállított kaucsuk felhasználásával készült téli ...