"A Duna úgy megy, ahogy ő akarja" - Petíciót indított a WWF a Duna védelmében

Hír

írta: WWF
2019/02/24

Nem kérdés, hogy természetes vizeinket meg kell őrizni a jövő generációi számára, hiszen a víz létünk alapja. De hogyan gondolkodnak erről a gyerekek, mit szeretnek és mit értékelnek folyóinkban és tavainkban? A WWF Magyarország erre kereste a választ, egyúttal felhívja a figyelmet: alig két hetünk van kiállni vizeink védelme mellett.

Ahogy a felnőtteknek, úgy a gyerekeknek is megvan a véleménye folyóinkról, tavainkról. A WWF Magyarország ezúttal arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek miként vélekednek természetes vizeinkről: miért szeretik, hogyan kapcsolódnak ki, ha vízpartra látogatnak, és miért tartják fontosnak vizeinket. A videófelvételen elhangzó válaszokból is jól látszik, hogy a fiatal generáció még nem szakadt el a természettől, és a WWF egyik legfontosabb törekvése, hogy ez így is maradjon. Hiszen ha a mai gyerekek kötődése a természethez később sem vész el, az hozzájárul ahhoz, hogy környezettudatos, kiegyensúlyozott és egészséges felnőttekké váljanak. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy vizeink természetes állapotukban fennmaradjanak.

A vizek jelentős része mára elpusztult

A Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult az elmúlt háromszáz évben, 1970 óta a vizesélőhelyekhez kötődő gerinces fajok populációi 83%-kal zsugorodtak. Az európai vizesélőhelyeknek csupán a 40%-a egészséges, Magyarországon pedig a felszíni vizek kevesebb mint 20 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. Mára hazánk folyóinak és természetes árterületeinek több mint 90 százaléka eltűnt, ami a biológiai sokféleség nagymértékű csökkenését is eredményezte. Mindez olyan emberi tevékenységek eredménye, mint a gátak és víztározók építése, folyókanyarulatok levágása vagy a vizenyős területek lecsapolása és művelésbe vonása.

Két hetünk van hallatni a hangunkat

A végéhez közeledik az az időszak, ami Európa vizeinek szempontjából kritikus fontosságú - éppen ezért nélkülözhetetlen, hogy aki még nem tette, az álljon ki a természetes vizek védelme mellett. Elképzelhető ugyanis, hogy a vizek megóvása helyett döntéshozóink az Európai Unió egyik legambiciózusabb szabályozása, a Víz Keretirányelv gyengítése mellett döntenek, amely beláthatatlan következményekkel járna. "Az Európai Bizottság 2019. március 4-ig társadalmi konzultáció keretében várja az állampolgárok véleményét a Víz Keretirányelvvel kapcsolatban. A WWF olyan válaszokat készített elő, amely a leginkább védi a jelenleg hatályos jogszabályt. Ez magyar nyelven a wwf.hu/viz weboldalon érhető el, ahol bárki egy kattintással hozzájárulhat vizeink védelméhez - gyermekeik jövője érdekében" - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Nézd meg a gyerekekkel készült videót, amiből megtudhatod, hogy horgászni akkor a legjobb, amikor több esély van rá, hogy fogunk halat, a Duna úgy megy, ahogy ő akarja, és apa megengedi-e, hogy úszás közben a bójákon túlra merészkedjünk.


Forrás: WWF

Kép forrása: Wikipedia, Szerző: Civertan

forrás: WWF

A rovat új hírei

Hasonló