A magyarországi csapvíz mikroműanyagokkal szennyezett? - A Magyar Víziközmű Szövetség reagált a megjelent sajtóhírekre

Hír

írta: ecolounge
2017/09/10

A tényfeltáró újságírással foglalkozó, amerikai központú Orb csoport beszámolója egy friss amerikai kutatásról ír, mely szerint világszerte láthatatlan mikroműanyag rostok szennyezik a városi csapvizet. A szennyezés az Egyesült Államokban eléri a 92 százalékot, míg Európában 72 százalékos. Az öt kontinensen begyűjtött minták 83 százalékában voltak jelen műanyag mikrorostok. A tanulmány eredményéről számos hírügynökség, nemzetközi és hazai sajtóorgánum is hírt adott, melyekre a Magyar Víziközmű Szövetség közleményben reagált.

Mint írják, "Hazánkban a szolgáltatott ivóvíz eredetét tekintve, 96 %-ban felszín alatti vízbázisokból származik, amelyet a szolgáltatók az általuk karbantartott hálózatokon keresztül juttatnak el a fogyasztókhoz. Ahogyan ezekbe a vízbázisokba az esetlegesen a felszíni vizekben fellelhető hormon és gyógyszermadarvényok sem jutnak le, úgy a Szövetség álláspontja szerint ezek a mikroplasztik részecskék sem tudnak az ivóvíz kitermelési helyének közelébe kerülni, hiszen a felszíni vizeink, iletve ezek a vízbázisok nem érintkeznek egymással."

Kérdéses a tanulmány hitelessége - Ugyanis, amint arra a Szövetség közleményében rávilágít, mindösszesen 159 db vízminta eredményein alapul, ezekből pedig csupán 18 db érkezett Európából. A Szövetségnek arra vonatkozóan egyelőre még nincs információja, hogy ennek aránya felszín alatti és felszíni vizek tekintetében hogyan oszlik el, így a "MaVíz folytatja a tanulmánnyal kapcsolatos kérdések feszegetését és az azzal kapcsolatos friss információkról mihamarabb tájékoztatást ad a lakosság és a sajtó számára is."

A Szövetség közleményében felhívja a figyelmet a PET palackok természetkárosító hatására is: "Fontos, hogy szemléletváltással, környezettudatos magatartással próbáljunk megelőzni azt a katasztrófát, amely előbb utóbb várhatóan be fog következni, ha nem figyelünk és nem óvjuk környezetünket és vízbázisainkat. Sajnálatos módon a Szövetségnek is tudomása van arról, hogy a Tiszában már megjelentek a mikroműanyagokkal kapcsolatos szennyeződések. A Felső – tiszai országokból származó és érkező PET palack szigetek összegyűjtésére már több akció is indult. Sajnálatos módon ezeknek a szennyeződéseknek a vizeink károsító hatása már megjelent, tudunk erről, éppen ezért is fontos, hogy észnél legyünk, figyeljünk!"

A Magyar Víziközmű Szövetség közleményében ismét megerősíti a tényt, mely szerint a hazai csapvíz minősége kiváló és bármikor bátran fogyasztható!

A Szövetség közleménye itt olvasható.


Kép forrása: pexels (illusztráció)

 

forrás: MaViz

A rovat új hírei

Hasonló