A pénzbüntetésen felül elzárást is kapott két állatkínzó Zalában

Hír

írta: MTI
2019/10/19

A Zalaegerszegi Törvényszék közlése szerint jogerősen 90 napi elzárásra, illetve 180 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek két zalai állatkínzót pénteken.

Az elsőrendű vádlott egy állatmenhelyből fogadott örökbe egy négyéves kutyát. Miután 2017 nyarán a másodrendű vádlottként szereplő féltestvére házába költözött, együtt három kutyát tartottak az udvaron. A vádlottak az állatoknak nem biztosítottak fedett helyet, az egyik kutyát egy alig kétméteres láncra kötötték, a mozgatásáról nem gondoskodtak. Heti egy-két alkalommal etették csak őket. Miután a másodrendű vádlott külföldre költözött, az állatok gondozását féltestvérére bízta, aki továbbra sem biztosított megfelelő ellátást számukra. Egy névtelen bejelentő értesítette a hatóságokat 2017 augusztusában, hogy a kutyák élelem és a nyári kánikulában víz nélkül, sebekkel a testükön, betegen, ellátatlanul szenvednek.

Az elsőfokú bíróság 45 nap elzárásra ítélte az elsőrendű vádlottat, társát pedig 90 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Ügyészi fellebbezés után a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék mindkét büntetést a duplájára emelte. Az indokolásban egyebek mellett elhangzott: a bíróság nagyobb nyomatékkal vette figyelembe az elsőrendű vádlott esetében, hogy a cselekmény idején más bűncselekmény miatt próbaidőn volt és szabálysértési eljárás is folyt ellene, társa esetében pedig azt, hogy más bűncselekmények miatt korábban már volt büntetve.


Kép forrása: pxhere.com

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Aki kutyát tart, tovább él!

A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát - derült ki egy új ...