A rekord meleg miatt csökkent az ózonlyuk mérete
Az Antarktisz fölötti sztratoszférában kialakult abnormálisan meleg hőmérséklet drámai mértékben korlátozta az ózonveszteséget szeptemberben és októberben, ami a legkisebb méretű ózonlyukat eredményezte idén 1982 óta.
Az ózonlyuk kiterjedése 2006 szeptemberében rekordméretű voltForrás: commons.wikimedia.org
Szerző: NASA
Az amerikai Nemzeti Légkör-és Óceánkutató Hivatal (NOAA) és az amerikai űrkutatásai hivatal, a NASA kutatói jelentésükben leírták: az évente kialakuló szezonális ózonlyuk szeptember 8-án érte el a legnagyobb kiterjedését, 16,4 millió négyzetkilométert és szeptember-októberben kevesebb mint 10 millió négyzetkilométerre zsugorodott.
Azokban az években, amelyeket átlagos időjárási körülmények jellemeznek, az ózonlyuk mintegy 20 millió négyzetkilométerre nő - emlékeztettek a szakemberek.
Az elmúlt 40 évben harmadszor fordul elő, hogy a meleg hőmérsékletek korlátozták az ózonveszteséget. Az ideihez hasonló időjárási mintázatok az Antarktisz sztratoszférájában 1988-ban és 2002-ben eredményeztek igen kisméretű ózonlyukakat.
"Fontos megjegyezni, hogy amit az idén látunk, az a sztratoszféra melegebb hőmérsékleteinek eredménye. Nem annak a jele, hogy a légköri ózon hirtelen a gyarapodás gyors útjára lépett" - magyarázta Paul Newmann, a NASA Goddard Űrközpontjának vezető kutatója.
Október 16-án az Antarktisz fölötti ózonlyuk még mindig kicsi, de stabil volt, és a kutatók szerint a következő hat hétben fog fokozatosan bezárulni.
A földfelszín felett nagyjából 20-30 kilométeres magasságban húzódó ózonréteg elnyeli a Napból érkező káros ultraibolya-sugárzás jelentős részét, segítséget nyújtva ezzel a leégés és a bőrrák elleni védekezésben. Az ultraibolya-sugárzás a felelős továbbá a növények és planktonok károsodásáért is. Az ózonlyuk legnagyobb eddigi kiterjedését 2000-ben jegyezték fel, az UV-sugaraktól védő pajzson akkor közel 30 millió négyzetkilométeres rés tátongott. A lyuk szeptemberben és októberben tágul a legnagyobbra, és december végén tűnik el egészen az északi féltekén beköszöntő tavaszig.
A NASA és a NOAA műholdakkal méri az ózonlyuk nagyságát. A NOAA Antarktiszon szolgáló személyzete időjárási ballonokat is felbocsát ózonmérő szondákkal.
