A világ legrégebbi rizsföldjét találták meg Kelet-Kínában

Hír

írta: MTI
2016/05/06

Régészek több mint 8 ezer éves rizsföldet találtak Kelet-Kínában, minden valószínűség szerint ez az eddig ismert legrégebbi rizstermesztő terület a Földön.


A 100 négyzetméteresnél némileg kisebb rizstáblát az úgynevezett hancsingi újkőkori romok szomszédságában azonosították még 2015 novemberében. A Csiangszu tartományi Nanking Múzeum régészeti intézetének munkatársa tájékoztatása szerint egy április végi szemináriumon több mint 70 egyetemi, régészeti kutató és muzeológus együttesen vitatta meg a romok feltárásához kapcsolódó felfedezéseket. Ők jutottak arra a következtetésre, hogy az eddig legrégebbi rizsföld nyomára bukkantak.

Fontos támpontot jelentett számukra, hogy megszenesedett rizsszemeket is kiástak, s ezek alapján állapították meg azt is, hogy a területet visszatérően rizstermesztésre használták. Azt is megfejtették, hogy a rizsföldet hajdanán különböző alakú darabokra osztották, s közülük valamennyi kisebb volt 10 négyzetméternél. A kínaiak körülbelül 10 ezer évvel korábban kezdtek a rizsföldek művelésébe. Erre utaló megszenesedett rizsszemeket már találtak, de a megmaradt ősi rizsföldek még ezeknél is ritkábbak.


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló