Az irodai zaj is károsíthatja az egészségünket!

Hír

2016/07/28

Egy egész Európára kiterjedő kutatás szerint a magyarok 25%-a gondolja úgy, hogy hangos zajnak van kitéve a munkahelyén, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a zaj következtében keletkező halláskárosodás Európában a leggyakoribb munkahelyi betegség. A zajnak ugyanakkor a halláskárosodás mellett komoly stressz keltő hatása is van. Ez a tényező pedig nem csak azokon a munkahelyeken jelentkezik, ahol a zaj meghaladja a törvény szerint előírt határértéket, ezáltal kötelezővé válik a védőeszközök használata, de a manapság népszerű egyterű irodákban az általános zajnak is lehet pszichére káros hatása.

Knauf Insulation szakértői szerint megfelelően tervezett és kivitelezett hangelnyelő anyagok, mint a fagyapot hangelnyelő táblák alkalmazásával nem csak gyárcsarnokokban, uszodákban és egyéb sportlétesítményekben, de akár irodákban, óvodákban és más közösségi épületekben is jól csökkenthető a zaj, javítható a helyiség akusztikája.

Mikortól káros a zajhatás?
Az irodai zaj elérheti akár a 60 decibel erősséget is, ami nem tűnik különösen hangosnak, ugyanakkor az évekig tartó, folyamatos zaj jelentős hatást gyakorolhat idegrendszerünkre. Már a 40 dB feletti morajok is kiválthatnak pszichére zavaró hatásokat, 65 dB felett azonban már a vegetatív idegrendszer működését is károsan befolyásolják. A munkahelyi zaj stresszkeltő tényező lehet még akkor is, ha a zajszint nem olyan magas, hogy lépéseket kelljen tenni a halláskárosodás megelőzésére: a gyakori telefoncsörgés vagy irodai berendezések, légkondicionáló folyamatos zúgása, de koncentrációt igénylő feladatok esetén akár mások beszélgetése is fokozhatja a stresszt, hatást gyakorolva a keringési rendszer működésére, az emésztésre vagy a légzésre.

Hangelnyelés stílusosan
A Knauf Insulation szakemberei szerint manapság egyre több open-office, azaz egyterű iroda épül, amelyek esetében az akusztikai környezet javítása érdekében szintúgy alkalmazhatóak a fagyapot hangelnyelő táblák, mint más, a tömegek befogadására alkalmas, sík felületekkel határolt terek, például uszodák, tornacsarnokok, színházak, stúdiók  esetén.

Olyan terekben, ahol rendszerint sokan fordulnak meg, ráadásul sok időt töltenek ott naponta az emberek, elengedhetetlen a megfelelően megtervezett és kivitelezett akusztikai védelem.

Állandó alapzajjal működő munkahelyeken célszerű csillapítani a zajt azzal, hogy csökkentjük a hangvisszaverődések intenzitását annak érdekében, hogy az általános akusztikai komfort megfelelő legyen – mondta Arató Éva, akusztikus szakértő. „Az óvodai pedagógusok vagy például telefonos ügyfélszolgálati központban dolgozók napjaik nagy részét zajban töltik, de egy átlagos irodában is elérheti az alapzaj erőssége az egészségkárosító szintet. Tapasztalataink szerint azonban ezekben az esetekben kifejezetten a belsőépítészen múlik, hogy használnak-e a fagyapot táblákat a hangelnyelés fokozására, holott jó megoldást nyújthatnak dekoratív látszó felületként is” – tette hozzá a szakember.

A tervezőknek jellemzően gyártócsarnokok esetén alapvető eszközük a fagyapot a munkahelyi zaj csökkentésére, pedig az belsőépítészeti szempontból is kiválóan alkalmazható, igények szerint alakítható hangelnyelő anyag.

„A legtöbben a fagyapotot mint hangelnyelő anyagot autópályák mellett látják, ezért durva, ipari megjelenésű anyagként él a köztudatban. Mivel azonban festhető, élképezhető, így modern, színes és dekoratív felületek alakíthatók ki belőle” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezetője. „Ami a közületeknél és az iparnál működik, az akár irodában vagy otthon is alkalmazható zajcsökkentésre. Az esztétikailag magas szintű alkalmazásra már vannak igen jó példák, mint annak az irodaháznak az ebédlőhelyisége, ahol a zaj csökkentése mellett esztétikai funkciót is betölt a több száz színből kirakott, fagyapot táblákból álló fal” – tette hozzá a szakember.

Sokoldalú alkalmazás sok helyen

A több mint száz éves technológiai múltra visszatekintő Heraklith fagyapot amellett, hogy kiváló hangszigetelő és hangelnyelő anyag, megfelelő tűzállósággal is bír, egyszerűen és gyorsan felhasználható, nedvesség és penészálló, ráadásul természetes anyag.

A Heraklithot gyakran használják sportlétesítmények akusztikai tulajdonságainak javítására. A Győri Sportuszodában cseresznye színű lazúrral felületkezelt, illetve sárga színűre festett Heraklith- C lapokat alkalmaztak, míg a jelenleg kivitelezés alatt álló az Emberi Erőforrások Minisztériuma által építtetett, kazincbarcikai alapítványi tornacsarnok mennyezetére is Heraklith C25 lap került, amelyet egyrétegű szórt fekete festéssel láttak el. A III. kerületi British International School tornacsarnokában amellett, hogy rendkívül zajos volt minden sporttevékenység, iskolai rendezvényeken nemhogy a szereplők előadott műsorszámokat nem lehetett tisztán hallani, de még az előadás nyelvét sem lehetett megállapítani. A fenti állapot megszüntetésére és a hangelnyelés fokozására a gyárilag fehérre festett 35 mm-es fagyapot táblák 8 cm-es párnafákra rögzítették, amelyek közé ásványgyapot réteg került.

A hangelnyelő anyagok kiválasztásnál minden esetben ki kell kérni a szakértő és a forgalmazó tanácsát, azok festésekor pedig be kell tartani a gyár által megadott technológiai utasításokat annak érdekében, hogy a fagyapot szálak közötti „légcsatornácskákat” ne tömítse el a festék. Legbiztonságosabb megoldás az, ha a gyártól már olyan színűre festett táblákat rendelünk, amilyen színben azt felhasználni szeretnénk.

A fagyapot hangelnyelő táblákat természetesen nem csak adott termek akusztikájának javítására, de hanggátlás növelésére is használják. Az autópályák zajvédő falai szintén fagyapotból készülnek, ugyanakkor, közvetlenül házunk falára is tehetjük a kombinált, kőzetgyapot maggal ellátott, hőszigetelő tulajdonságokkal is bíró fagyapotot, amennyiben például zajos út mellett lakunk.

Alulról hűlő födémek, mint például garázsok esetén is fagyapot táblákat használnak, leggyakoribb példája ennek az áruházak parkolóházai, családi házak garázsai, de az üllői úti FTC stadion mélygarázsában is ezt az anyagot alkalmazták.

Tippek, praktikák az irodai zajcsökkentéshez, léghang gátláshoz
A 80 dB üzemi zajszintet meghaladó munkahelyeken védőfelszerelés használata kötelező, de akár irodákban is stressz keltő hatású lehet a gépek, telefoncsörgés állandó zaja, esetleg a hangos beszéd. Az egyterű irodák elterjedésével különösen fontos, hogy a kollégák nyugodt munkavégzése biztosított legyen. Ehhez nagyban hozzájárulhatunk, ha megfogadjuk az alábbi tippeket:

 

  1. Zárt terekben a zaj csökkenthető hangelnyelő burkolatok alkalmazásával. Azonban mivel minden épület más, függően a falak szerkezetétől, felületétől és azok belső kialakításától a problémák is eltérőek lehetnek. Egyes helyiségekben a mélyhangok tartományában lesz hosszabb a lecsengési idő ezáltal zengőbb a tér, míg máshol a magasabb frekvenciájú hangok lehetnek zavaróak. Ennek megállapításában és a probléma orvoslásában, épületakusztikai szakember bevonásával tudjuk a legjobb eredményt elérni, aki optimalizáltan tervezi meg a célnak megfelelő mennyiségű és kialakítású hangelnyelő anyagot.
  2. Törekedjünk puha anyagok, szőnyegek, függönyök használatára, hiszen ezek sokkal jobban elnyelik a hangokat, mint a sík kemény felületek, például a járólap. Ezek a megoldások amellett, hogy praktikusak, mert elnyelik, illetve tompítják a hangot, a belső dizájn személyre szabására is lehetőséget adnak. Mindemellett a puhább látvány az otthonosság érzését is megteremti.
  3. A manapság divatos és építészetileg praktikus egyterű irodák esetén is van megoldás. A szakember arra bíztat, hogy törjük meg a zajt térelválasztó falak, paravánok használatával. Erre is számos ízléses megoldás létezik, illetve a növényekből álló biofalak hangulatos megoldást nyújtanak.
  4. A belső tér kialakításánál kerüljük az üres, nagy sík falfelületeket annak érdekében, hogy a hang visszaverődését meggátoljuk. Minél nagyobb és plasztikusabb a felület, annál jobban visszaveri a hangot. Ez nem csak a függőleges felületekre vonatkozik, de a vízszintesekre is
  5. A zajforrásokat, gépeket a munkatársaktól minél messzebb helyezzük el. Ha van megoldás arra, hogy a gépeket, illetve a zajforrást körülvegyük zajcsökkentésre alkalmas anyagokkal, éljünk vele.
  6. Jó megoldás lehet, ha a zajforrásokat a Heraklith burkolat közelében helyezzük el, hogy a hatékonysága minél jobb legyen.
  7. Munka közben egyébként is javasolt szünetek beiktatása, ha zajos környezetben dolgozunk és van rá lehetőségünk, akkor sétáljunk egy pár percet a szabadban.
  8. Ahol megengedett, koncentrációnk javítása érdekében használjunk fülhallgatót és hallgassunk relaxációs zenét. Ez segíti a szervezet regenerálódását, és hatékonyan megoldás a stressz tűrésre. (Arra ügyelni kell azonban, hogy a fülhallgatóban szóló zene se legyen túl hangos, mert az halláskárosodást okozhat.)
  9. A külső zajok ellen is védekezni kell. Az ajtók, ablakok hangszigetelése, pl. többrétegű üveggel, a keretek gumiszalagos tömítésével a külső zajokat segít kiszűrni.
  10. Sokan azt gondolják, hogy a hőszigetelési céllal beépített, habosított műanyag tábláknak jó a hangszigetelő vagy hangelnyelő képességük is. De ez nem igaz. Sőt! Hangelnyelési célra például porózus (pl. Heraklith C) vagy speciális perforálással ellátott termékek alkalmazhatóak. A kemény műanyag habok szerkezetükből adódóan inkább visszaverik a zajokat.

 


(Hirdetés)


forrás: Knauf Insulation

A rovat új hírei

Szigetelni hitelből is megéri!

Még hitelből is érdemes elvégeztetni hőszigetelést, mivel már léteznek olyan pénzügyi konstrukciók, melyek önerő nélkül ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai