Bár tavaly is stagnált a globális szén-dioxid-kibocsátás, a metánmennyiség növekszik!
Nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás 2016-ban, ami azt jelenti, hogy negyedik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám az emberiségnek továbbra is rengeteg kihívással, egyebek között a szarvasmarhák bendőjében történő erjedés következtében felszabaduló metánnal kell szembenéznie - derült ki a friss adatokból.
A holland környezeti hatásvizsgálati hatóság (NEAA) által közzétett mutatók szerint a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országaiban, Indiát leszámítva, tavaly csökkent, vagy stagnált az emisszió, ami a szénfelhasználás visszaesésének és a megújuló energiaforrások fokozott használatának köszönhető - írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
A stagnáló emisszió ellenére azonban még mindig hatalmas mennyiségű - 2016-ban több mint 35 milliárd tonna - szén-dioxid kerül a levegőbe évről-évre, feltornászva a globális átlaghőmérsékletet és növelve a pusztító időjárási szélsőségek kockázatát. Emellett az egyéb üvegházhatású gázok, elsősorban a szarvasmarhák által kibocsátott, valamint a kőolaj- és földgáz-kitermelés során, illetve a földgázszállító csővezetékek repedéseiből származó metánmennyiség is növekszik, 2016-ban 1 százalékkal.
Mivel immár negyedik éve szinte változatlan szinten van a globális emisszió - ami példa nélküli ilyen erős gazdasági növekedés idején -, a kutatók egyre biztosabbak abban, hogy nem csupán átmeneti csökkenésről van szó, hanem az emberiség túl van a kibocsátási csúcson.
A holland jelentés szerint Kínában - amely a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó - 0,3 százalékkal csökkent a kibocsátás 2016-ban. Az Egyesült Államokban 2 százalékos, Oroszországban 2,1 százalékos volt a csökkenés. Az Európai Unióban stagnált a kibocsátás, noha Nagy-Britanniában 6,4 százalékos volt a csökkenés a szénfelhasználás visszaesése miatt.
A világ öt legnagyobb kibocsátója közül mindössze Indiában növekedett az emisszió, méghozzá 4,7 százalékkal. Jelentős volt a növekedés továbbá Indonéziában, Malajziában, a Fülöp-szigeteken, Törökországban és Ukrajnában.
Jos Olivier, a NEAA vezető kutatója szerint ugyanakkor nincs garancia arra, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás a jövőben továbbra is stagnálni, vagy csökkeni fog. A szakember szerint a gázárak növekedése például fokozottabb szénfelhasználást eredményezhet az Egyesült Államokban.