Biztosító: gyakoribbá váltak a viharkárok az országban

Hír

írta: MTI
2018/08/23

Trendszerűen emelkedik a viharos napok száma Magyarországon, gyakoribbá váltak a viharkárok, az Union Biztosító idén júliusban végzett országos felmérésében a válaszadók 26 százaléka mondta, hogy az elmúlt öt évben már volt viharkára.

Az Unionnak  2017-ben több, mint 4000 lakásbiztosítási szerződést érintő viharkára volt. Ezekre a károkra mintegy 200 millió forint kárt fizettek ki tavaly. A vihar okozta károk 20 százaléka meghaladta a 100 ezer forintot.

A lakások tulajdonosai a viharkárok közül a villámcsapást tartják a leginkább problémásnak: a válaszadók 57 százaléka tart ettől, 51 százaléka a beázástól a tetőn keresztül, 44 százalék a jégveréstől, 27 százalék a nyílászárón át történő beázástól, 20 százalék a fakidőléstől tart leginkább.

A felmérés szerint az elmúlt években jelentősen megnőtt a villámcsapások okozta károk száma, a piaci adatok alapján tavaly nyáron 104 ezer viharkárt jelentettek be, több mint 40 százalékát okozta villámcsapás. Ezek döntő részét nem az épületbe csapó villám idézte elő, hanem az elektromos vezetékekben keletkező túlfeszültség következményeként fellépő meghibásodás.

Túlfeszültségvédős elosztót a lakosság 20-25 százaléka használ csupán, döntő többségük is legfeljebb a számítógépeket és a szórakoztató elektronikai eszközöket védi, az egyéb háztartási eszközök vagy éppen a klímaberendezés csak elvétve kap ilyen védelmet.

 


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló