Porviharok fenyegetik Németország északkeleti részét

Hír

írta: MTI
2019/04/24

A hetek óta tartó szárazság és az egyre erősebb szél miatt erdőtüzek mellett porviharok is fenyegetnek Németország északkeleti részén, Mecklenburg-Elő-Pomerániában, Brandenburgban és a fővárosban, Berlinben - írták kedden német lapok.

A Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Wolgastnál kedden sivatagi tájjá változtatta a vidéket a kiszáradt mezőgazdasági területek felszínéről a port és a homokot felkapó erős szél - jelentette hírportálján a Nordkurier című lap.

A viharos erejű széllökések főleg a kukoricaföldek térségében okozhatnak gondot, mert még csak a napokban ért véget a vetés, és nem keltek ki a növények, amelyek megfoghatnák a talajt - tették hozzá.

A berlini Der Tagesspiegel beszámolója szerint szombatig tarthat a kritikus időszak, a száraz és az évszakhoz képest túlságosan meleg - szerdán 25 Celsius fokig, csütörtökön akár 26 fokig emelkedő hőmérsékletű - levegőt óránkénti 80-90 kilométeres sebességű széllökések kavarhatják meg, így súlyos porviharok keletkezhetnek a térségben, amely még nem heverte ki a tavalyi rendkívüli aszályt.

Mindkét lap kiemelte, hogy a következő napokban fokozott óvatosságra lesz szükségük az autósoknak. Felidézték, hogy 2011-ben Rostock mellett az A19-es autópályán 60 autó karambolozott egy porviharban, a tömeges balesetben 8 ember meghalt és 100-an megsérültek.

A március vége óta tartó szárazság szombaton érhet véget, az északkelet-németországi régiót jelentős mennyiségű csapadékot szállító front éri el, ami a Der Tagesspiegel szerint önmagában is jó hír, mert reményt ad arra, hogy nem ismétlődik meg a 2018-as - a rendszeres időjárási adatfelvételek óta legsúlyosabb - aszály.

Tavaly februártól októberig szinte egyáltalán nem volt eső a térségben, és az időközben hullott csapadék nem elég a veszteségek kiegyenlítésére. A talaj felső rétegeiben továbbra is alig van nedvesség, ami ugyan egyelőre nem okoz gondot a 3,6 millió lakosú német főváros vízellátásában, de változhat a helyzet, "ha a következő nyár is olyan lesz, mint az előző" - mondta Stephan Natz, a berlini vízművek (BWB) szóvivője.

Az előjelek nem biztatóak, áprilisban eddig négyzetméterenként átlagosan 20 milliméter csapadék hullott Berlinben és a város körül elterülő Brandenburg tartományban, ami a 420 milliméteres sokévi átlag töredéke.

A szárazság miatt a legmagasabb - az egytől ötig terjedő skálán ötös - fokozatú az erdőtűzveszély. Legutóbb húsvét hétfőn kellett riasztani a tűzoltókat, Berlin északi részén két hektáron pusztítottak a lángok egy erdőben, Brandenburgban pedig a tűzgyújtási tilalom miatt a legtöbb településen az idén nem lehetett tovább ápolni az egyik legrégebbi német húsvéti hagyományt, az erdőkben gyűjtött gallyakból rakott máglyák égetését.

A Der Tagesspiegel kiemelte, hogy Brandenburg már eddig is az erdőtüzektől leginkább fenyegetett német tartomány volt, csak tavaly 512 bevetésük volt a tűzoltóknak, a brandenburgi erdőtüzek száma így meghaladta a többi 15 tartományban regisztrált esetek együttes számát.


Kép forrása: pixabay.com

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló