Climate March Budapest: Tettek és levelek egy szebb jövőért!

Hír

2015/12/01

Civil akcióval csatlakozott Magyarország a globális kezdeményezéshez, amely a klímaváltozásra és a tegnap kezdődő COP 21 klímacsúcsra hívta fel a figyelmet. A Climate March névre hallgató mozgalom a világ számos pontján egy időben szólította fel a döntéshozókat, hogy vegyék komolyan a globális felmelegedés mérsékléséhez szükséges döntéseket!

Párizsban, november 30-tól december 12-ig 190 ország vesz részt a COP 21 nemzetközi klímacsúcson, hogy létrejöjjön egy új globális megállapodás az éghajlat védelmére. Az esemény a szakemberek szerint mérföldkő lesz a klímaváltozás elleni küzdelemben, ezért a globális figyelem középpontjában áll a csúcstalálkozó eredménye. Tegnap egy Climate March (Klímamenet) névre hallgató eseménysorozat söpört végig a világ számos pontján azért,, hogy nyomást gyakoroljon a döntéshozókra.

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a budapesti megmozdulás is, amely egy állampolgárok által indított, pártpolitikától mentes civil akció volt. A többszáz állampolgár az Erzsébet téri szökőkútnál hallgathatta meg a lelkesítő beszédeket, majd a körúton keresztül a Fővám térre vonultak, ahol szimbolikusan faleveleket küldtek a magyar delegációnak.

Az őszi színekben pompázó falevelek egy valódi nyílt levelet szimbolizáltak, amelyet el is küldtek a magyar delegációnak és az államfőnek.

A rendezvényen felszólalt a Francia Intézet képviseletében Benedice Williams, tudományoos programvezető, aki felhívta a figyelmet: A klímaváltozás ma már tudományos tény, amelyhez az emberiség nagyban hozzájárult. Ennek következtében az elmúlt húsz évben az extrém időjárási viszonyok ( például árvizek) 600 000 ember halálához vezettek. Ha nem állítjuk meg a klímaváltozás jelenlegi ütemét, annak drámai következméynei lehetnek a jövőre nézve.

Manapság számos gazdasági, társadalmi és ökológiai válsággal szembesülünk, amelyek megoldása szempontjából a klímakonferencia mérföldkövet jelenthet. Ugyanakkor a klímaváltozás egyúttal lehetőségeket is rejt, hiszen olyan párbeszédekre ad lehetőséget, amelyek egy valódi változás felé vezetnek bennünket. - hívta a figyelmet Ángyán Márton, a nemzetközi Degrowth ( gazdasági nemnövekedés) mozgalom szóvivője.

„A klímaváltozás hatásai mára mindennaposak. Ilyen közel azonban sosem voltunk ahhoz, hogy fordítsunk a történelem menetén” – mondta el Gosztonyi Bence, a civil akció főszervezője.

„A mai napon tettekkel mutattuk meg, hogy szavak helyett tetteket várunk a döntéshozóktól is! Ma közösen üzentünk, Párizsba a magyar delegációnak, hogy küzdjenek egy igazságos globális megállapodás megvalósulásáért, és képviseljék itthon az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások használatának fontosságát” – folytatta a hazai koordinátor.

„A budapesti akción való részvételünkkel az volt a célunk, hogy Párizs idén decemberben az embereket megosztó erőszak helyett a valódi globális klímavédelmi összefogás, a jövőbe vetett bizalom helyszíne legyen!” – fejezte be a szervező.

 

forrás: Climate march

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai

Vizeink fele sem egészséges!

Jelenleg az európai felszíni vizek csupán 40%-a egészséges. Magyarország vizeinek pedig kevesebb mint 20%-a van jó ökológiai ...

Nagyot ugrott tegnap Európa!

A Nagy Ugrást először 2005-ben szervezték meg, azóta 34 ország vett benne részt az évek során. Magyarországon 2008-ban ugrottak ...