Csak akkor lehetünk egészségesek, ha hagyjuk élni a természetet

Hír

2020/04/07

Április 7-én, az Egészség világnapján a Föld lakossága az utóbbi idők legsúlyosabb és legkiterjedtebb egészségügyi krízisével néz szembe. Fontos látni, hogy számos kockázatot rejt magában, ha az ember megzavarja a természet működését - bárhol is legyen a világon.

Ahogy más országokban, úgy hazánkban is egyre inkább eltűnnek a természetes élőhelyek, a vadon élő állatokat és növényeket kiszorítjuk lakóhelyükről. Az erdőkben évről évre pótolhatatlan veszteségeket okoz a túlzott mértékű fakitermelés és a tarvágások, de a nem fenntartható mezőgazdaság is súlyos terheket ró az ökoszisztémák működésére.

Ha azonban nem hagyunk helyet a természetnek, mi sem lehetünk egészségesek, és egyre többször fogunk találkozni potenciális kórokozókkal - még ha hazai szinten nem is az ázsiaihoz hasonló mértékben. Ha óvjuk saját magunkat és tiszteljük egymást annyira, hogy betartjuk a társadalmi távolságtartásra vonatkozó jelenlegi ajánlásokat, akkor tisztelnünk kell a természetet is azáltal, hogy nem nyúlunk bele a működésébe, megóvására pedig továbbra is kiemelt figyelmet szentelünk. Ezt akkor is figyelembe kell venni, amikor újratervezzük a gazdaságot: a környezet- és természetvédelmi célok nem csorbulhatnak, hiszen a háborítatlan természet képezi létünk és egészségünk alapját.

"Semmilyen körülmények között nem elfogadható, hogy a természetvédelmi forrásokat gazdaságélénkítésre és olyan szektorok helyreállítására fordítsuk, amelyek pusztítják a környezetet, tovább csökkentik a biológiai sokféleséget vagy még jobban felgyorsítják az éghajlatváltozás ütemét" - mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

További fertőzések várhatók

Az új típusú koronavírus ún. zoonózis, amely állatról emberre kerülve fertőz tovább. A jelenlegi járvány kiindulópontja a tudósok álláspontja szerint az volt, hogy az ázsiai denevérfajokban jelenlévő koronavírus az élő vadállatokat és vadon élő állatok húsát árusító, zsúfolt piacokon került át a denevérekről először tobzoskákra, majd az azokat árusító, illetve elfogyasztó emberekre. A WWF új kutatása szerint a Délkelet-Ázsiában és Hongkongban megkérdezett lakosok több mint 90%-a támogatja az ilyen jellegű, illegális és szabályozatlan vadpiacok kormány általi bezárását.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint több mint 200 különböző zoonózist ismerünk a veszettségtől az AIDS-en át az influenzáig. A kutatók arra számítanak, hogy az elkövetkező években megjelenő új fertőzések is zoonózisok lesznek, és ezek jelentik majd a legnagyobb veszélyt az emberi egészségre. A humán betegségek 75%-a már ma is állati eredetű kórokozókra vezethető vissza, és az újonnan megjelenő betegségek 60%-a vadállatokról kerül át az emberre. "Ideje együtt kezelni a vadon élő állatok kereskedelmét, a környezet rombolását és az emberi egészséget érintő kockázatokat" - mondta Marco Lambertini, a WWF főigazgatója.

Bár hazánkban az ilyen jellegű megfertőződés kevésbé valószínű a viszonylag fejlett közegészségügyi normák és előírások miatt, az bárhol megtörténhet, hogy az emberek jelentős károkat szenvednek el - akár vírusok, baktériumok következtében - azáltal, hogy erőszakosan beleavatkoznak a természet és az ökoszisztémák működésébe. A fajokat kizsákmányoljuk, élőhelyüket elpusztítjuk, de az éghajlatváltozás sem kíméli őket. Pedig mi sem lehetünk egészségesek, ha a minket körülvevő ökoszisztéma beteg.


Képek forrása: WWF Magyarország


forrás: WWF Magyarország

A rovat új hírei

Hasonló