Donald Trump jelöltje lett a környezetvédelmi hivatal vezetője

Hír

írta: MTI
2019/03/04

Az amerikai szenátus megszavazta csütörtök délután Donald Trump elnök jelöltjét, Andrew Wheeler lobbistát a környezetvédelmi hivatal (EPA) élére.

A szenátus 52:47 arányban támogatta a jelöltet, aki a Barack Obama kormányzata idején hozott környezetvédelmi intézkedések leállításán dolgozik.

Andrew Wheeler az előző vezető, Scott Pruitt tavaly júliusi távozása óta ügyvezető igazgatója a környezetvédelmi hivatalnak.  Karrierjét is az EPA-ban kezdte még az 1990-es évek elején, aztán a kongresszusban dolgozott, majd energetikai lobbista volt. A Trump-kormányzat idején került vissza a környezetvédelmi hivatalhoz.

A republikánusok dicsérik a szabályzók lazítását célzó politikáját, a demokrata párti politikusok elsősorban azért bírálják őt, mert habozott intézkedéseket hozni a globális klímaváltozás hatásainak enyhítése érdekében.

Januári szenátusi meghallgatása során Wheeler hangsúlyozta, hogy tucatnyi korábbi környezetvédelmi intézkedés megsemmisítését kezdeményezte, és kinevezése esetén ezt a politikát kívánja folytatni. "Deregulációs politikájával a Trump-kormány bebizonyította, hogy a szövetségi szabályzók nem szükségszerűen segítik elő a környezetvédelem ügyét" - fogalmazott a meghallgatáson Wheeler.


Kép forrása: flickr.com / Szerző: Gage Skidmore


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló