Földért és vízért harcolnak az afrikai országban

Hír

írta: MTI
2018/07/30

Földért és a vízért harcolnak Nigériában, az összecsapásokért leginkább a népességrobbanás, illetve a globális felmelegedés következményei a felelősek - mondta Búr Gábor Afrika-szakértő az M1 aktuális csatornán.

Afrika a legkevésbé felelős, mégis ő szenvedi el leginkább a globális felmelegedés következményeit - tette hozzá.

Elmondta: nehéz értékelni a helyzetet, mivel az évszázadokig szimbiózisban élő földművesek és állattenyésztők kerültek konfliktusba, akiknek kulturális, vallási és életmódbeli különbségei a hiányállapotokban méginkább kiéleződtek.

A szakértő nem lát lehetőséget a polgárháború megismétlődésére és arra számít, hogy az ország megoldja saját problémáit.

Búr Gábor kitért arra is, hogy - például kiváló egyetemei miatt - nagy lehetőséget lát az országban, amely véleménye szerint belátható időn belül a Föld harmadik legnépesebb állama lesz India és Kína után.

A konfliktus évtizedek óta tart Nigériában. Az év eleje óta több mint 200 ember esett áldozatul a viszálynak. Tavaly az élelemért és vízért folytatott harcok miatt több mint ötszáz ember halt meg.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló