Magyar növények jelenthetik a megoldást az afrikai éhínségre

Hír

írta: MTI
2019/11/24

Nagyon sok olyan szántóföldi növény, vagy zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez, és terméshozamuk többszöröse a helyi fajtáknak.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedd reggel beszélt az Afrikában folyó programokról az M1 aktuális csatornán, ahol elmondta: a tervek szerint nyolc afrikai országban alakítanak ki mintafarm-hálózatot, ennek első lépéseként Ghánában már több farm is működik.

Elmondása szerint először különböző zöldségfajtákat - például uborkát, paradicsomot és paprikát - tesztelnek, de dísznövényeket is telepítettek egy másik farmra.

Ghána mellett Kenyában is elkezdtek mintafarmokat kialakítani - a helyi vállalkozók nagy érdeklődést mutatnak, tette hozzá.

Nigériában két magyar kukoricafajta elismerést is kapott, mert a hozamuk a többszöröse a helyi fajtáknak - közölte.

Hangsúlyozta, ha egyszer kialakul a bizalom a magyar termékek, vagy technológiák iránt, akkor az más ágazatok számára is piacot nyithat Afrikában. Ezek között megemlítette az informatikát és a vízgazdálkodást.


Kép forrása: flickr.com / Szerző: International Maize and Wheat Improvement Centre

forrás: MTI

A rovat új hírei

UV-védelemben a juharfa az első!

Ha szeretnénk olyan fákat ültetni, amik hatásosan védenek minket a Napból érkező káros ultraibolya sugárzástól, érdemes a ...

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai