Dél-Afrika: milliók életét veszélyezteti az évek óta tartó aszály

Hír

2019/11/02

Aggasztó méreteket ölthet a súlyos éhezés a dél-afrikai fejlesztési közösség (SADC) 16 államában a következő hónapokban; 45 millió embert sújthat az éhezés.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) és a Világélelmezési Program azonnali lépéseket sürget a súlyos krízis elkerülése érdekében. Egyúttal felszólították a nemzetközi közösséget további hosszú távú beruházásokra, hogy segítsék az időjárási sokkok hatásával való megküzdést.

Már jelenleg is több mint 11 millió ember helyezete válságos kilenc dél-afrikai országban.

„Az elmúlt 35 év legkeményebb aszályos időszaka van mögöttünk, amely a kontinens középső és nyugati részeit sújtotta a vegetációs időszakban” – mondta Margaret Malu, a Világélelmezési Program dél-afrikai ügyvezető igazgatója.

Míg Afrika déli részén, ahol a mezőgazdaság gerincét a kistermelők képezik, az elmúlt öt szezon során csupán egyszer hullott elegendő csapadék, miközben tartós szárazság, ciklonok és áradások veszélyeztették a termést.

A súlyosbodó élelmezési válságot, mely a városi és vidéki térségekben lakókat egyaránt érinti, az emelkedő élelmiszerárak, a haszonállatok pusztulása és a munkanélküliség tovább növeli.

A három ENSZ ügynökség ezért fokozza a kilenc országban végzett tevékenységét, hogy több mint 12 millió emberen segítsenek 2020 közepéig. Az azonnali élelmiszersegélyeken túl a kistermelőket támogatják a termelés bővítésében, a veszteségek elkerülésében és a fenntartható termelésben, továbbá a hitelhez és piacokhoz jutásban.

A kontinens déli részének hőmérséklet-növekedése a globális átlag kétszerese a Nemzetközi Éghajlatváltozási Testület (IPPC) szerint.

A humanitárius segítségnyújtás és a hosszú távú fejlesztési tervek összekapcsolása kritikus fontosságú a mostani válság kezelésében és a szegénység és éhezés mélyen fekvő okainak megoldásában.


Kép forrása: FAO/Telcinia dos Santos

 

forrás: FAO

A rovat új hírei

Hasonló