Gázkibocsátás szabályozása

Hír

írta: Kiss Gábor
2014/07/04

Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn kissé szűkítette, de alapvetően helybenhagyta az amerikai kormánynak azt a jogkörét, hogy egy régi program keretében korlátozza az üvegházgáz-kibocsátást.

A testületnek a nagyipari vállalkozások által támogatott keresetével szemben 7-2 arányban elfogadott döntése azt jelenti, hogy a legtöbb üvegházgázt kibocsátó létesítmény, köztük az erőművek és finomítók alanyai maradnak az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szabályozási jogkörének.

Egy másik, 5-4 arányban meghozott határozat értelmében ugyanakkor mentesítenek az EPA felügyelete alól több hulladéktelepet, papír- és italgyárat, valamint elektronikai és vegyipari üzemet.

A per tétje az EPA úgynevezett "a súlyos rosszabbodás megakadályozására" (PDS) irányuló programjának jövője volt. A program keretében az újonnan épült vagy felépülő létesítmények kötelesek engedélyt beszerezni minden légszennyező anyag kibocsátásra. Az üzemeltetőknek be kell bizonyítaniuk, hogy a létező legjobb technológiát alkalmazzák a károsanyag-kibocsátás korlátozása érdekében. Eddig mintegy 300 cég folyamodott EPA-engedélyért.

Az EPA elleni keresetet támogató Amerikai Vegyipari Tanács számításai szerint az ügynökség az ítéletek nyomán az amerikai üvegházgáz-kibocsátás 83 százaléka felett gyakorol felügyeletet, szemben az intézmény által remélt 86 százalékkal.

A legfelsőbb bíróság döntései a várakozások szerint nem lesznek hatással az Obama-kormány által június 2-án meghirdetett Tiszta Energia Tervre, amelynek keretében az EPA a 2005-ös szintről 2030-ra 30 százalékkal kívánja csökkenteni a meglévő erőművek széndioxid-kibocsátását.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló