Harc a talajszennyezés ellen!

Hír

írta: ecolounge
2014/01/01

Évente több tízmilliárd jüant fordít Kína a talajszennyezés kezelésére!

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, májusban a Csinghua Zsipao pekingi napilap a mezőgazdasági minisztérium környezetvédelmi intézetének kutatóját idézte. Hou Jen-lin szerint a talajszennyezés több mint 20 millió hektár művelésbe bevont mezőgazdasági területet érint, ez az összes ilyen terület egy hatoda.

A kínai kormány végre döntést hozott, a probléma megoldására a következő években több tízmilliárd jüant fordítanak majd - mondta a területért felelős miniszterhelyettes. Vang Si-jüan, a földért és természeti erőforrásokért felelős miniszterhelyettes hétfőn úgy becsülte: a talaj szennyezettsége miatt 3,3 millió hektár, a teljes megművelhető földterület két és fél százaléka esik ki teljesen a mezőgazdasági művelésből.

A kérdés azért is sürgető, mert a népesség növekedése és az átlagos életszínvonal emelkedése következtében a lakosság élelmiszerigénye is egyre nagyobb, annak biztosítása a döntéshozók egyik legfontosabb hosszú távú kihívásai közé tartozik.

A talajszennyezettség mértékéről pontos hivatalos adatot a korábbi felmérések ellenére eddig nem tett közzé a statisztikai hivatal, évente ugyanakkor a környezetvédelmi hivatal becslései szerint 12 millió tonnát tesz ki a nehézfémmel szennyezett gabona mennyisége.

A szennyezés megállítása érdekében a kínai kormány több központi programot próbált indítani, január végén célként a helyzet felmérését és romlásának megállítását tűzték ki, 2015-ös határidővel. A tervek között szerepel egy, a talajszennyezés megelőzését és vizsgálatát szolgáló nemzeti felülvizsgálati és menedzsmentrendszer kiépítése is, ennek a határideje az évtized vége lenne.

A helyzet felmérésére a környezetvédelmi minisztérium 2006 és 2010 között már végzett vizsgálatot, amely országszerte a termőföld - a nagymennyiségű ipari hulladék, mezőgazdasági vegyszerek, nehézfémek és más szennyező anyagok miatt - jelentős minőségbeli romlására mutatott rá. Például a Jangce-folyó deltája földjeinek 10 százaléka vesztette el termőkapacitását az elmúlt években kizárólag a nehézfém szennyezés hatására. A helyzet más fejlődő és fejlett országokhoz viszonyítva is súlyosnak számít Kínában, ráadásul rövidtávú megoldás nem kínálkozik a helyzet kezelésére.


Kép forrása / Szerző

 

forrás: MTI, ecolounge

A rovat új hírei

Hasonló

A vízszennyezés ára

A vízszennyezés egyre nagyobb probléma. Nem csak a környezetet, de egészségünket is veszélyezteti.