Ismét bikaviadalokat rendeznek Madridban

Hír

írta: MTI
2021/05/04

Az állatvédők egy időre fellélegezhettek, hiszen a koronavírus-járvány miatt másfél évig szüneteltették a bikaviadalokat Madridban. Ám a lazításokat követően az arénák is újból megnyíltak.

A főváros mintegy 24 ezer fő befogadására alkalmas Las Ventas nevű arénájába hatezren léphettek be, kötelezően maszkban. A nézőket üres székek és sorok választották el egymástól, legfeljebb hatan ülhettek együtt azok, akik egy társaságként érkeztek az eseményre. A büfék ezúttal zárva maradtak.

A viadalon híres torreádorok, például Enrique Ponce vagy az El Juli becenevet viselő Julián López küzdöttek meg a bikákkal, a közönség soraiban pedig ott volt a spanyol király legidősebb nővére, Elena is, két gyerekével. Ez nem volt véletlen, mivel május másodikán, a viadal megrendezésének napján ünneplik a madridi tartomány napját, amellyel a francia megszállás elleni spanyol függetlenségi háborút elindító, 212 évvel ezelőtti felkelésre emlékeznek. Ilyenkor hagyományosan ünnepi bikaviadalokat is rendeznek a tartomány különböző arénáiban.

 

Kulturális örökség?

A bikaviadalok népszerűsége tehát töretlen, és kevés esély van rá, hogy betiltanák az országban. A bikaviadalok ugyanis a nemzeti kulturális örökség részének számítanak, ráadásul az ágazat spanyol gazdaságra gyakorolt hatása több milliárd eurót jelent, és mintegy 200 ezer embernek biztosít munkát.

Vagyis biztosított. Hiszen a járvány miatt másfél évig tartó kényszerszünet nehéz helyzetbe hozta azokat, akik a bikaviadalok megrendezéséből élnek. A madridi esemény bevételét ezért jótékony célra fordítják a szervezők, és a viadal ideje alatt az arénában további adományokat gyűjtöttek a rászorulók megsegítésére.

Mindez persze nem feledteti el az évszázadok óta zajló állatkínzást. Az esemény megítéléséről évek óta feszült vita zajlik, és a járványt megelőzően rendszeresek voltak az állatvédelmi tüntetések. A vasárnapi madridi viadal idején is felvonult az arénánál a PACMA állatvédő szervezet néhány békés tiltakozója. Sajnos, úgy tűnik, ez a véres  szórakozás még jóideig népszerű esemény marad.


Képek forrása: 1. pixabay.com / LEEROY Agency; 2. commons.wikimedia.org / PACMA


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló