Kitiltották az állatidomár-számokat a romániai cirkuszokból!

Hír

írta: ecolounge
2017/06/14

Nem szerepeltethetnek ezentúl állatokat előadásaikban a romániai cirkuszok és vándortársulatok: az erről szóló törvényt kedden fogadta el a román képviselőház. A döntésnek persze van némi szépséghibája.

A törvényhozás előzménye egy januárban bekövetkezett tragédia, melynek során 12 cirkuszi állat pusztult el egy tűzvészben (cikk ezen a linken). Az állatvédők azonnal útnak is indítottak egy, a vadállatok szerepeltetésének betiltását célzó internetes petíciót, melyet két hét leforgása alatt több mint hatvanezten írtak alá. - Ennek hatására a bukaresti közgyűlés határozatban törölte el az érintett cirkusz tevékenységi köréből az állatidomítást, illetve a külföldi fellépők által használt állatok Romániába való beléptetésének és utaztatásának megszervezését.

A képviselőház most ezt a tiltást terjesztette ki minden romániai cirkuszra és vándortársulatra. - Az állatokat attól függetlenül tilos szerepeltetniük, hogy fogságban vagy természetes élőhelyükön születtek és mennyire idomították be őket. A törvény megsértéséért három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság jár.

A törvénynek viszont van némi szépséghibája…

  • Egyrészt a kutyákat, lovakat, delfineket és néhány egzotikus madárfajt a kivételek közé sorol, amit nem értünk.
  • Másrészt, az érintett intézményeknek mostantól számítva másfél évük lesz arra, hogy állatkertekben vagy rezervátumokban helyezzék el az állataikat. - Ez persze még így önmagában nem is lenne problémás. Azonban könnyen elképzelhetőnek tartjuk, hogy egyes cirkuszok (főként a jóval kisebb költségvetésből tengődő vándortásulatok) inkább leölik majd állataikat, mintsem hogy saját zsebből finanszírozzák az utaztatásukat, és az eladással járó további kiadásaikat.

    És kérdés persze az is, hogy ki lesz a vevő? - Amellett ugyanis, hogy az állatkertek egy része túltelített, a legtöbb európai intézmény igen szigorú egészségügyi vizsgálatoknak veti alá a megvásárolandó állatokat, melynek alapkritériuma, hogy az állat előélete dokumentált legyen, ami egy vándortásulat esetében feltehetően nem biztosított.
  • Harmadrészt, gondoljuk végig: Mégha a cirkuszokban és vándortársulatoknál szocializálódott - javarészt idősebb - állatokból néhányat át is vesz egy egy állatkert, ezek a szerencsétlen állatok vajon mennyire lesznek képesek hozzászokni az új körülményekhez? - Valószínűsítjük, hogy semennyire.

 

forrás: MTI, ecolounge.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Állatkísérletek | 2. rész

Sokkoló kampányok és látványos sikerek szegélyezik a leghíresebb állatvédő szervezet útját. Reflektorfényben a PETA.