Bikaviadal: így él tovább a barbárság romantikus köntösbe bújtatva
Míg egyre többen éreznek felelőséget az állatok iránt, sok helyen virágoznak tovább olyan hagyományok, melyek állatkínzásra épülnek. Még csak nem is kell távoli vidékekre utaznunk azért, hogy szemtanúi legyünk a kegyetlenségnek, Európa is szolgáltat erre remek példát, méghozzá a bikaviadalok formájában.
A bika a életéért küzd, az embernek csak szórakozásForrás: en.wikipedia.org
A bikaviadalokkal kapcsolatban újra és újra felemelik hangjukat az állatvédők, ez legutóbb egy matador, Victor Barrio halála kapcsán történt meg, akit múlt hétvégén ölt meg egy bika viadal közben. (Még ugyanazon a héten rendezték meg egyébként szokásos, látványos tiltakozásukat az állatvédők Pamplonában, egy másik híres esemény, a bikkafuttatás helyszínén). A hír apropóján utánajártunk, hogyan is zajik a bikaviadal, és miért tekinthetjük joggal kegyetlen állatkínzásnak.
A bika a történelemben
Sokan feltételezik, hogy a bikaviadaloknak rituális gyökerei vannak, melyek vallási, illetve vadásszertartásokban gyökereznek, bárhogy is legyen azonban, ma nincs más funkciójuk mint a szórakoztatás, melyre sokan hagyományőrzésként gondolnak.
A mediterrán vidéken időszámításunk előtt szinte mindenhol dívott a bikakultusz: Mezopotámiában a bika az isteni erő megtestesítője volt, a pecsétek pedig bikaáldozatokról árulkodnak, melyek során a bikát torkon szúrták. Ez az embernek a vadon és az ösztönök felett aratott győzelmét is szimbolizálhatja, később azonban a jelentés eltolódott és a bikaáldozatokat a termékenység és újjászületés jegyében tartották.
Már ebből az időből is kerültek elő olyan leletek, melyek a Minotauruszhoz hasonló, embertestű-bikafejű lények ábrázolnak, de a fordítottjára is akadt példa, melyben bikatestű, emberfejű lényeket jelenítettek meg. A bikakultusz és –áldozat Egyiptomban folytatódott, majd a görögöknél és a rómaiak is átvettek belőle bizonyos elemeket a perzsa Mithrász kultuszon keresztül.
A bikakultusz igazi otthonra a krétai Knosszoszban, a Minószi-kultúra központjában talált, melynek neve szinte a bikajátékok szinonimájává vált. Itt az úgynevezett bikaugrás nevű sport volt divatban, melynek során az embereknek akrobatikus mutatványok keretében ugrották át a bikát.
A bika a életéért küzd, az embernek csak szórakozásForrás: en.wikipedia.org
A rómaiaktól a spanyolokig
Egyes vélekedések szerint a bikaviadal ma ismert műfaja a rómaiaknál alakult ki, akik a gladiátorharcokat helyettesítették az ember-állat küzdelmekkel. A források szerint a bikaviadal Rómából terjedt el Európaszerte, így honosodott meg Spanyolországban is, a spanyol telepesek pedig tovább vitték véres hagyományukat az amerikai kontinensre, valamint Ázsia és a Csendes-óceán egyes térségeibe. A 19. században aztán Franciaországban is elterjedt a kegyetlen "sport". A középkori Spanyolországban a bikaviadal az előkelőek sportja volt, mert ők tudták megfizetni az állatokat a tartásukkal és kiképzésükkel együtt. Később egyre szélesebb körben vált népszerűvé,
A bikaviadal ma
A bikaviadal idealizáláshoz hozzájárul a megszabott koreográfia, mely leginkább egy színházi előadához hasonlít: egy-egy viadal körülbelül 15-20 percig tart és három „felvonásra” oszlik. Az első felvonásban a matador (a „főhős”, aki végül megöli a bikát) segítői zászlókkal (köpenyekkel) ingerlik a bikát, hogy a matador megfigyelhesse a viselkedését. Amikor a bika már kellőképpen össze van zavarodva, megjelennek a lovas asszisztensek, a pikádorok, akik lándzsákat szúrnak a bika nyakizmaiba, majd jól megforgatják benne, így a bika már nem tudja felemelni a fejét és elkezd folyni a vére. Mivel mindezt a bika mozgása közben vitelezik ki, olykor máshol is megsebesítik az állatot, például átszúrják a tüdejét vagy más belső szerveit, újabb felesleges szenvedéseket okozva neki. Eközben az asszisztensek tovább fárasztják a zászlóval.
A második részben újabb három ember érkezik a ringbe, a dárdások, akik összesen 6 darab dárdát szúrnak a bika hátába, folytatva az előbbi folyamatot, így a bika már oldalra sem tudja fordítani a fejét.
Amikor a bika már szinte teljesen mozgásképtelen és kimerült, sor kerül a harmadik felvonásra, megérkezik a matador is, aki előadja körülbelül 10 perces koreográfiáját egy kisebb zászlót lengetve a bika előtt. Ennek során bebizonyítja, hogy mennyire „uralja” az állatot, végül kardjával megkísérli megadni neki a kegyelemdöfést. Ez sajnos nem mindig sikerül elsőre. Miután a bika a födre került, kivonszolják, de előfordul, hogy ilyenkor még mindig lélegzik, s csak nagy sokára múlik ki a vágóhídon, miután fülét és farkát levágták, hogy trófeaként ezzel jutalmazzák a matadort.
Értelmetlen szenvedés
Ha nem a hagyományőrzés felől nézzük a bikaviadalt, világos tehát, hogy miről van szó: egy legyengített, megfélemlített és összezavart állatot szurkálnak addig, amíg össze nem esik és el nem vérzik. Ráadásul ez még nem minden. Sok bikát ugyanis már a verseny előtt kezelésbe vesznek, és bár ez hivatalosan illegális, válogatott kínzómódszerekkel gyengítik és zavarják össze, hogy kellőképpen vadnak és tombolónak tűnjön a közönség előtt. Az elterjedt praktikák közé tartozik még, hogy vazlint kennek a szemébe, hogy zavarja a látását, vattát tesznek a fülébe, éheztetik vagy túlitatják a viadal előtt, illetve különböző drogokkal irányítják a viselkedését.
Évente körülbelül 40 000 állatot mészárolnak le ebben a korántsem sportszerű, úgynevezett küzdelemben. Míg ellenzői állítják, hogy a vidalok népszerűsége egyre csökken, hívei ezt cáfolják. Ugyanakkor látunk igéretes kezdeményezéseket is, Katalóniában példáu 2010-ben tiltották be a bikaviadalt. Amíg azonban a bikaviadal jól menő kulturális üzlet marad, nem valószínű, hogy egyhamar elbúcsúzhatunk tőle.
Kiemelt kép forrása / Szerző: MarcusObal
Freskó fotó forrása / Szerző: ChrisO
