Bikaviadal: így él tovább a barbárság romantikus köntösbe bújtatva

Magazin

2016/07/17

Míg egyre többen éreznek felelőséget az állatok iránt, sok helyen virágoznak tovább olyan hagyományok, melyek állatkínzásra épülnek. Még csak nem is kell távoli vidékekre utaznunk azért, hogy szemtanúi legyünk a kegyetlenségnek, Európa is szolgáltat erre remek példát, méghozzá a bikaviadalok formájában.

A bikaviadalokkal kapcsolatban újra és újra felemelik hangjukat az állatvédők, ez legutóbb egy matador, Victor Barrio halála kapcsán történt meg, akit múlt hétvégén ölt meg egy bika viadal közben. (Még ugyanazon a héten rendezték meg egyébként szokásos, látványos tiltakozásukat az állatvédők Pamplonában, egy másik híres esemény, a bikkafuttatás helyszínén). A hír apropóján utánajártunk, hogyan is zajik a bikaviadal, és miért tekinthetjük joggal kegyetlen állatkínzásnak.

A bika a történelemben
Sokan feltételezik, hogy a bikaviadaloknak rituális gyökerei vannak, melyek vallási, illetve vadásszertartásokban gyökereznek, bárhogy is legyen azonban, ma nincs más funkciójuk mint a szórakoztatás, melyre sokan hagyományőrzésként gondolnak.

A mediterrán vidéken időszámításunk előtt szinte mindenhol dívott a bikakultusz: Mezopotámiában a bika az isteni erő megtestesítője volt, a pecsétek pedig bikaáldozatokról árulkodnak, melyek során a bikát torkon szúrták. Ez az embernek a vadon és az ösztönök felett aratott győzelmét is szimbolizálhatja, később azonban a jelentés eltolódott és a bikaáldozatokat a termékenység és újjászületés jegyében tartották.

Már ebből az időből is kerültek elő olyan leletek, melyek a Minotauruszhoz hasonló, embertestű-bikafejű lények ábrázolnak, de a fordítottjára is akadt példa, melyben bikatestű, emberfejű lényeket jelenítettek meg. A bikakultusz és –áldozat Egyiptomban folytatódott, majd a görögöknél és a rómaiak is átvettek belőle bizonyos elemeket a perzsa Mithrász kultuszon keresztül.

A bikakultusz igazi otthonra a krétai Knosszoszban, a Minószi-kultúra központjában talált, melynek neve szinte a bikajátékok szinonimájává vált. Itt az úgynevezett bikaugrás nevű sport volt divatban, melynek során az embereknek akrobatikus mutatványok keretében ugrották át a bikát.

A rómaiaktól a spanyolokig
Egyes vélekedések szerint a bikaviadal ma ismert műfaja a rómaiaknál alakult ki, akik a gladiátorharcokat helyettesítették az ember-állat küzdelmekkel. A források szerint a bikaviadal Rómából terjedt el Európaszerte, így honosodott meg Spanyolországban is, a spanyol telepesek pedig tovább vitték véres hagyományukat az amerikai kontinensre, valamint Ázsia és a Csendes-óceán egyes térségeibe. A 19. században aztán Franciaországban is elterjedt a kegyetlen "sport". A középkori Spanyolországban a bikaviadal az előkelőek sportja volt, mert ők tudták megfizetni az állatokat a tartásukkal és kiképzésükkel együtt. Később egyre szélesebb körben vált népszerűvé,

A bikaviadal ma
A bikaviadal idealizáláshoz hozzájárul a megszabott koreográfia, mely leginkább egy színházi előadához hasonlít: egy-egy viadal körülbelül 15-20 percig tart és három „felvonásra” oszlik. Az első felvonásban a matador (a „főhős”, aki végül megöli a bikát) segítői zászlókkal (köpenyekkel) ingerlik a bikát, hogy a matador megfigyelhesse a viselkedését. Amikor a bika már kellőképpen össze van zavarodva, megjelennek a lovas asszisztensek, a pikádorok, akik lándzsákat szúrnak a bika nyakizmaiba, majd jól megforgatják benne, így a bika már nem tudja felemelni a fejét és elkezd folyni a vére. Mivel mindezt a bika mozgása közben vitelezik ki, olykor máshol is megsebesítik az állatot, például átszúrják a tüdejét vagy más belső szerveit, újabb felesleges szenvedéseket okozva neki. Eközben az asszisztensek tovább fárasztják a zászlóval.

A második részben újabb három ember érkezik a ringbe, a dárdások, akik összesen 6 darab dárdát szúrnak a bika hátába, folytatva az előbbi folyamatot, így a bika már oldalra sem tudja fordítani a fejét.

Amikor a bika már szinte teljesen mozgásképtelen és kimerült, sor kerül a harmadik felvonásra, megérkezik a matador is, aki előadja körülbelül 10 perces koreográfiáját egy kisebb zászlót lengetve a bika előtt. Ennek során bebizonyítja, hogy mennyire „uralja” az állatot, végül kardjával megkísérli megadni neki a kegyelemdöfést. Ez sajnos nem mindig sikerül elsőre. Miután a bika a födre került, kivonszolják, de előfordul, hogy ilyenkor még mindig lélegzik, s csak nagy sokára múlik ki a vágóhídon, miután fülét és farkát levágták, hogy trófeaként ezzel jutalmazzák a matadort.

Értelmetlen szenvedés
Ha nem a hagyományőrzés felől nézzük a bikaviadalt, világos tehát, hogy miről van szó: egy legyengített, megfélemlített és összezavart állatot szurkálnak addig, amíg össze nem esik és el nem vérzik. Ráadásul ez még nem minden. Sok bikát ugyanis már a verseny előtt kezelésbe vesznek, és bár ez hivatalosan illegális, válogatott kínzómódszerekkel gyengítik és zavarják össze, hogy kellőképpen vadnak és tombolónak tűnjön a közönség előtt. Az elterjedt praktikák közé tartozik még, hogy vazlint kennek a szemébe, hogy zavarja a látását, vattát tesznek a fülébe, éheztetik vagy túlitatják a viadal előtt, illetve különböző drogokkal irányítják a viselkedését.

Évente körülbelül 40 000 állatot mészárolnak le ebben a korántsem sportszerű, úgynevezett küzdelemben. Míg ellenzői állítják, hogy a vidalok népszerűsége egyre csökken, hívei ezt cáfolják. Ugyanakkor látunk igéretes kezdeményezéseket is, Katalóniában példáu 2010-ben tiltották be a bikaviadalt. Amíg azonban a bikaviadal jól menő kulturális üzlet marad, nem valószínű, hogy egyhamar elbúcsúzhatunk tőle.


Kiemelt kép forrása / Szerző: MarcusObal
Freskó fotó forrása / Szerző: ChrisO

 

A rovat új hírei

Hasonló

Állatkísérletek | 2. rész

Sokkoló kampányok és látványos sikerek szegélyezik a leghíresebb állatvédő szervezet útját. Reflektorfényben a PETA.

Meddig vadásznak még a bálnákra?

Miközben a világ nagy része elítéli a bálnavadászatot, három ország továbbra is ragaszkodik hozzá, és ősi tradícióként ...

A rovat legolvasottabbjai