Ismét fegyvert kapnak a román erdészek - Egyre több az agresszív fatolvaj

Hír

írta: MTI
2019/11/27

A bukaresti parlament megteremtette a jogalapot ahhoz, hogy az erdészek halált okozó fegyverekkel járőrözhessenek, és használhassák is őket: az erről szóló jogszabály-módosítást szerdán egyhangúlag szavazta meg a bukaresti képviselőház.

A romániai erdészek fegyverviselésében egy tavaly januárban hozott kormányrendelet okozott zavart, amely megtiltotta számukra a hosszú csövű lőfegyverek használatát. Az állami alkalmazásban lévő erdészetek többsége rendelkezett ugyan Kalasnyikov típusú karabélyokkal, de a korábbi rendelet értelmében nem használhatta. A kormányrendelet által engedélyezett pisztolyok beszerzési eljárása pedig elhúzódott, az erdészek védtelenek maradtak az egyre agresszívabb fatolvajokkal szemben.

November elején több ezer tüntető vonult utcára Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban környezetvédő szervezetek felhívására, hogy a törvénytelen erdőirtások és az erdészek elleni egyre gyakoribb erőszak miatt tiltakozzon. A Greenpeace romániai szervezete szerint évente 20 millió köbméter fa tűnik el Románia erdeiből, ami több a törvényesen kitermelhető 18 millió köbméternél.

Szeptember végén ezért az erdész szakszervezet tagjai vonultak öt koporsóval és az erőszak áldozatává vált társaik nevét viselő keresztekkel a parlament elé, az erdészek jogköreinek bővítését, önvédelmi felszerelésük javítását követelve.

A szakszervezet szerint 2017-től mostanig a fatolvajok 90-szer támadták meg a szolgálatot teljesítő erdészeket, akik 40 esetben kórházi kezelésre szorultak. Az utóbbi években több száz erdész szembesült halálos fenyegetéssel, hatan pedig életükkel fizettek Romániában, amikor illegális szállítmányokat próbáltak megállítani.


Kép forrása: pixabay.com / Szerző: David Mark


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Ősi erdők nyomában

Ősi erdők nyomait hozták felszínre Nagy-Britannia délnyugati partjain az elmúlt hetek viharai.