Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János

Hír

2017/12/19

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja pedig Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.

Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára.

Mint mondta, a 234 396 font és 66 penny 2016 januárjában érkezett meg egy ügyvédi letéti számlára. Hozzátette: hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, az örökhagyó akaratát azzal tudják a legjobban szolgálni, ha nem egyszeri alkalomra költik az örökséget, hanem megpróbálják hosszú távon jó célra felhasználni.

Megjegyezte: erős ösztönzést adott ahhoz, hogy végül klímavédelmi alapítványra fordítsák a pénzt, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcs után többen is biztatták a munka folytatására.

Elmondta: Martonyi Jánost nemzetközi tapasztalata, jogi tudása és a téma iránti érdeklődése révén, Vizi E. Szilvesztert a tudományos világban meglévő kapcsolatai és a Friends of Hungary-ban szerzett tapasztalatai miatt kérte fel az alapítvány munkájában való részvételre, Szűcs Gábor pedig évek óta segíti munkáját klímavédelmi szakértőként.

Martonyi János, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, a legtöbb globális kockázat közvetve vagy közvetlenül összefügg az emberi tevékenységgel, ezért indokolt azt vizsgálni, mit lehet tenni ezek megelőzésére. Felhívta a figyelmet arra, a klímaváltozás összefügg a természeti katasztrófákkal, terrorizmussal, migrációval. Kitért arra, biztos abban, az alapítvány segítségével hozzájárulhatnak a globális kockázatok, a klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez.

Vizi E. Szilveszter is arról beszélt, korunk emberének hallatlanul nagy a felelőssége abban, hogyan változtatja meg azt a bolygót, amit örökölt. Megjegyezte: éppen a tudomány exponenciális növekedésének eredménye, hogy az ember kezében olyan hihetetlen hatalom összpontosult, hogy képes elpusztítani a bolygót.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, minden jogi, adminisztrációs és technikai feltétel adott, hogy az alapítvány megkezdhesse munkáját.

Áder János szólt arról is, hogy online szemlét indítanak a megújított www.elobolygonk.hu segítségével. (A honlapot a 2015-ös párizsi klímacsúcs alatt hozta létre a köztársasági elnök, a honlapon regisztrálók csatlakoztak Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezéséhez, amelynek célja az volt, hogy a klímacsúcs előtt egymilliárd támogatót szerezzen, és ezzel egy ambiciózusabb megállapodást kényszerítsenek ki a politikusokból.)

A megújult honlap célja, hogy növeljük az olvasók tudását, ismereteit a klímaváltozással kapcsolatban, illetve felmutassunk egyéni és közösségi megoldásokat - mondta. A honlapon összegyűjtik a magyar és nemzetközi portálokon megtalálható releváns információkat, amelyek a klímaváltozással kapcsolatban, minden korosztályhoz szólnak.

A honlapon klímahíreket, innovatív trendeket, zene- és programajánlót is közölnek, az "Én mit tehetek" menüben pedig gyakorlati tanácsokat is adnak a környezetvédelemhez.

A köztársasági elnököt kérdezték a paksi atomerőmű bővítéséről, erről Áder János azt mondta: az egyik cél, hogy a klímaváltozást okozó gázokért felelős fosszilis energiahordozók használatát visszaszorítsuk, a másik, hogy megtartsuk a fejlődés további feltételeit, ezért energiára van szükségünk. Mint mondta, amíg nem tudjuk megoldani a fölösleges nap- és szélenergia tárolását, alaperőművekre van szükség, ma ezt az üvegházhatású gázok növelése nélkül csak nukleáris erőművel lehet elérni.

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló