Légszennyezettségi rekord Angliában

Hír

írta: MTI
2014/04/04

Évtizedek óta nem volt a jelenlegihez mérhető a légszennyezettség Londonban és Anglia déli térségeiben. A környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) csütörtökön közölte, hogy a fővárosban és környékén működő észlelőállomásai a nullától tízig terjedő skálán a tízes, vagyis a legmagasabb szennyezettségi értéket mérték.

Újra szaharai homok
Olaszországi piros hóval már találkozhattunk, amelyet a Szaharából felszálló finom homok okozott.
London felett tegnap egész nap szürkés szmog lebegett, a Szakértők szerint itt is a Szaharai homok lehet a jelenség mögött. A szennyezettséget a szokatlan irányú, délkeleti szél által a Szaharából Angliáig sodort homok, valamint a helyi forrásokból származó szennyeződések keveredése és feldúsulása okozta. Anglia déli részén, így Londonban is már előző nap sok helyen - főleg az autókon - jól látható volt a vékony rétegben lerakódott szaharai homok.

A keringésre és a légzőszervekre is hatással van
A londoni mentőszolgálat csütörtök esti összesítése szerint szerda óta 14 százalékkal ugrott meg a riasztások száma; elsősorban a légzőszervi és keringési betegségekben szenvedőket gyötörte meg a Londonra telepedett szmog. Az egészségügyi hatóságok azt kérték, hogy akinek ilyen jellegű krónikus betegsége van, lehetőleg maradjon otthon, vagy ha kimegy az utcára, ne tegye ki magát komolyabb fizikai megerőltetésnek. Sok angliai iskolában napközben nem engedték ki a gyerekeket a szabad levegőre.

A brit meteorológia előrejelzése szerint a hétvégén érkező atlanti front várhatóan megtisztítja London és Dél-Anglia levegőjét.

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló