Még csak hét éves, de már hulladékgyűjtő vállalkozása van

Hír

2017/02/04

A kaliforniai kisfiú igen korán a környezetvédelem szolgálatába állt, szülei segítségével hulladékgyűjtő vállalkozást indított, melynek Orange-megye minden részében vannak már ügyfelei.

Ryan 2012-ben, 3 évesen járt először hulladékújrahasznosító központban, ahová a néhány konzervdobozból és műanyagflakonból álló háztartási hulladékot vitte el az apukájával. Az óvodáskori élmény annyira meghatározó volt a kisfiú számára, hogy szüleinek felvetette, adhatnának a szomszédoknak is néhány szelektíves zsákot, hátha akkor ők is gyűjtenének neki némi újrahasznosítható hulladékot. A szomszédok körében akkora sikert aratott az ötlet, hogy még a munkatársaikat és távolabbi családtagjaikat is bevonták a kezdeményezésbe.

Az ötletből hamarosan vállalkozás lett, jelenleg a Ryan's Recyclingnak már a kaliforniai Orange County minden részében vannak ügyfelei, Ryan pedig minden héten szétválogatja a műanyagflakonokból, üvegekből és alumíniumdobozokból álló szelektív hulladékot, és szüleivel elviszi azokat az újrahasznosító központba.

Tavaly decemberben Ryan történetét felkapta a közösségi média, világszerte több száz weboldal írta meg történetét, temérdek köszönő és bátorító levelet kapott. Őt választották a Laguna Beach-en található Pacific Marine Mammal Center (Csendes-óceáni tengeri emlős központ) ifjúsági nagykövetének is.

Vállalkozásából származó bevételből Ryan szemeteskocsira gyűjt(ene). - A kasszát persze a szülei kezelik, és szerintük van fontosabb dolog is, mint a szemétszállító járgány megvásárlása, úgyhogy igen bölcsen Ryan oktatására teszik félre a pénzt.


forrás: hasznositsd.hu

forrás: hasznositsd.hu

A rovat új hírei

Hasonló