Közel hétszázezer tonna veszélyes hulladék keletkezik évente Magyarországon

Hír

írta: ecolounge
2016/10/13

Hazánk lakosonként - tehát nem háztartásonként! - közel száz kilogram veszélyes hulladékot termel, ami közel hétszázezer tonnát jelent éves szinten. A veszélyes hulladékok súlyos környezetromboló és egészség-károsító hatással bírnak, ezért nem mindegy, hogy mit kezdünk velük.

A könnyen újrahasznosítható, és szelektív módon gyűjthető hulladék mellett a másik fontos hulladéktípus a veszélyes hulladék. Veszélyes hulladékoknak azokat nevezzünk, amelyek bármely összetevőjének átalakulása súlyos környezetromboló hatással bír, s emellett még az emberi egészségre is káros hatással lehet. A hétköznapi életünk során is keletkeznek ilyen hulladékok, ami ellen szintén nem nehéz védekezni, csak egy kis odafigyelés, utánajárás szükséges hozzá.

Az Eurostat adatai szerint 2012-ben Magyarországon személyenként körülbelül 70 kilogramm veszélyes hulladék keletkezett, ez országon szinten 70 millió kilogramm (azaz 700 ezer tonna) veszélyes hulladékot jelet. Az Európai Unióban 2015-ben 74 millió tonna veszélyes hulladék keletkezett, de a szakértők az elkövetkezendő években további 5%-os növekedésre számítanak.

A hétköznapok során keletkező leggyakoribb veszélyes hulladék fajták a különböző olajok, elektronikai hulladékok, az elromlott háztartási gépek, berendezések; az elemek, akkumulátorok; a gyógyszerek; a különböző vegyi anyagot tartalmazó szerek. Szerencsére ma már könnyen el tudunk bánni ezekkel a hulladékfajtákkal is, csak egy kis odafigyelés szükséges hozzá. AMIT SEMMIKÉPPEN SEM SZABAD TENNI EZEKKEL A HULLADÉKOKKAL: A LEFOLYÓBA, WC-BE ÖNTENI ŐKET; ELÉGETNI; A HÁZTARTÁSI SZEMÉTBE DOBNI; ÉS AZ ÉLŐVIZEKBE VAGY A TALAJBA JUTTATNI!

Többek között erre a problémára is szeretné felhívni a figyelmet a Médiaunió Nem nehéz…! kampányának őszi szakasza, amelynek egyik fő célja, hogy hasznos tanácsokkal, és tippekkel lássa el az embereket, hogy mit tudnak kezdeni a már meglévő hulladékkal. Nézzünk is néhány ilyen, könnyen betartható tippet a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok kezelésére:

  1. Az elhasznált olajat tároljuk egy jól zárható műanyag palackban, és adjuk le az erre kijelölt helyeken: hulladékudvarokban, vagy a veszélyeshulladék-ártalmatlanításra szakosodott vállalkozásoknak!
  2. Próbáljunk meg minél hosszabb élettartamú elektronikai berendezést vásárolni, így kevesebb elektroszemét keletkezik. Ha már nem használjuk, értékesítsük újra, vagy vigyük vissza a boltba ahol vettük, vagy adjuk le a hulladékudvarokon!
  3. Az elemek, és a különböző akkumulátorok nagyon veszélyesek a bennük található nehézfém-tartalom miatt! Ha újratölthető akkumulátoros elemeket használunk, azzal megelőzhetjük az elem-hulladék keletkezését. Fontos, hogy gyűjtsük őket otthon, majd adjuk le veszélyeshulladék–átvevőknél, az erre szakosodott helyeken vagy a hulladékudvarokban.
  4. A gyógyszerhulladék keletkezését megelőzhetjük azzal, hogy csak akkora kiszerelésűt, és csak annyi gyógyszert vásárolunk, amennyire mindenképpen szükségünk van. Ha lejárt a szavatosságuk, vagy már nincsen rá szükségünk, akkor a legtöbb gyógyszertár visszaveszi őket.
  5. A háztartásban vegyi hulladék keletkezik a festés vagy éppen a takarítás során is. A ilyen anyagokat sose öntsük bele tisztán a lefolyóba vagy a WC-be! Ezeket a vegyi anyagokat tartalmazó szereket lerakással semlegesítik a szakemberek, ezért erre szakosodott helyeken történő leadásuk a javasolt.


Hová vigyük az akkumulátort és az elemeket?

A gépjárművekben használt ólom-sav akkumulátorokat számos helyen ingyenesen leadhatjuk; például akkumulátor-kereskedésekben, szervizekben vagy benzinkutakon. Vannak olyan országok (pl. USA, Kanada), ahol az akkumulátor vásárlásakor letéti díjat is fizet a vásárló, amit csak akkor kap vissza, ha a használt akkumulátort visszaviszi. Ennek a rendszernek köszönhetően itt közel 100%-os az újrahasznosításuk. Az elemek számára léteznek speciális gyűjtőedények, ezeket ma már egyre több áruházban, üzletben, közintézményekben megtalálhatjuk.

Mit kezdjünk a lejárt gyógyszerekkel?
A lejárt gyógyszereket csomagolással együtt adhatjuk le a gyógyszertárakban, vagy ott, ahol vásároltuk, az egész ország területén. A gyógyszerhulladék nem újrahasznosítható, speciális, veszélyeshulladék-égetőkben kerül ártalmatlanításra, például Dorogon és Győrben.

Mi legyen a festékekkel és a vegyszerekkel?
Természetesen ezek is veszélyes hulladéknak számítanak, hisz mind a környezetre, mind az egészségre ártalmasak. Hulladékudvarokban vagy speciális gyűjtőakció keretében adhatjuk le ezeket. A hulladékudvarok egy részében a leadásért fizetnünk kell, és van olyan is, ahol mennyiségi korlátok vannak.

Mi legyen a széttört fénycsövekkel?
Fénycsövek, energiatakarékos kompakt fénycsövek higanyt tartalmaznak, ezért számítanak veszélyes hulladéknak. Ma már számos áruházban, intézményben találhatunk speciális gyűjtőedényeket, ide tegyük, vagy adjuk le egy közeli átvevőhelyen. A hagyományos és a LED izzók nem számítanak veszélyes hulladéknak.

forrás:
hasznositsd.hu

A fővárosban az FKF által üzemeltett Hulladékudvarokban van lehetőség a veszélyes hulladék leadására, erről az FKF oldalán lehet tájékozódni.
Az ország többi részén található veszélyes hulladék átvevő helyekről a Humusz Szövetség által készített adatbázisban, az alábbi linken lehet informálódni.
Ha valaki nem szeretne egyenként elmenni, és leadni a megfelelő helyre ezeket a hulladékokat, akkor minden évben a lomtalanítás idején kiteheti őket a kifejezetten erre a célra kijelölt helyen.
Az érdeklődők további tippeket, és jó tanácsokat a kampány Nem nehéz című Facebook oldalán kaphatnak. Az őszi kampány reklámfilmjei, és kreatív anyagai a következő linken érhetőek el.

A veszélyes hulladékok a leadást követően elszállításra, majd ártalmatlanításra kerülnek az égetőműben, ahol speciális szabályok és szigorú követelmények mellett történik a hulladék égetése. Természetesen a hulladék típusától függ, hogy azt miként ártalmatlanítják, és / vagy hasznosítják újra. Például az ólom-sav akkumulátorok esetében a bennük található ólom értékes nyersanyagnak számít, annak kinyerése pedig jelentősen energiatakarékosabb módszer, mintha a kibányászott ólomércből tennék mindezt. Az ólomkohóban az akkumulátorok komponenseit szétválasztják. Az ólmot főleg új akkumulátorok előállításához hasznosítják, a savat semlegesítése során keletkező sókat sem hagyják veszni, azokat például mosószergyártásnál tudják használni. Az akkumulátor műanyag részeiből új akkumulátor-házakat vagy gépjárműalkatrészeket készítenek. A szárazelemek újrafeldolgozása nagyon költséges, ezért ezeket speciális, veszélyes hulladékok számára fenntartott lerakókba helyezik el.

forrás: Médiaunió, Emerald PR, hasznositsd!

A rovat új hírei

Hasonló