Olajszennyezés a Dunán: letartóztatták a gyanúsítottat!

Hír

írta: MTI
2021/06/16

December elején valaki több ezer liter olajat öntött Szigetszentmiklós csapadékgyűjtő rendszerébe, emiatt 1800 négyzetméternyi védett terület szennyeződött a Duna ráckevei szakaszán. A rendőrök most egy 59 éves tököli férfit gyanúsítanak a súlyos környezetszennyezéssel.

Bukovics Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Vagyonvédelmi osztályának vezetője azt mondta, hogy nyomozócsoportot hoztak létre az elkövető felderítésére. A nyomozócsoport munkatársai mintegy negyven helyen végeztek ellenőrzést, és több helyen olajmintát rögzítettek, amelyek vizsgálatára szakértői és kutatói intézetet rendeltek ki.

A szakértői vizsgálatok alapján a rendőrök látókörébe került egy férfi, akinek lakásán és munkahelyén a rendőrök június 2-án kutatást tartottak, és több olyan tárgyi bizonyítási eszközt is lefoglaltak, amelyek összefüggésbe hozhatók a bűncselekménnyel. A BRFK vagyonvédelmi osztálya a szabadlábon védekező férfit természetkárosítás miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Dócs András, a BRFK nyomozó főosztályának vezetője emlékeztetett: december elején Szigetszentmiklós csapadékvízgyűjtőjébe valaki több ezer liter szennyező anyagot juttatott. A bejelentések szerint december végén, a Határ út és a Gyári út kereszteződésénél lévő csapadékátemelő rendszernél is hasonló olajszennyeződés történt, amely megegyezett a korábbival.

A szennyeződés nyílt vízre nem jutott ki, mert a nádas és a tőzegláp felfogta azt, de a 1800 négyzetméteres olajszennyeződéssel érintett terület Natura 2000 besorolású védett terület. A szennyezés miatt 1500 tő tőzegpáfrány pusztult ki, a szakemberek pedig 6700 liter, olajjal szennyezett vizet és 200 tonna szennyezett talajat távolítottak el. A védekezés költségei meghaladták a 100 millió forintot.


Kép forrása: pexels.com / Szerző: Kindel Media
forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló