Sürgősen megoldást kell találni a Sajó szennyezésének megszüntetésére

Hír

írta: MTI
2022/03/18

Egy hetet kapott a Sajó szlovákiai szakaszán történt szennyezésért felelős bányavállalat, hogy megoldást találjon a folyóba szivárgó szennyeződés kiszűrésére. A szlovák környezetvédelmi felügyelet (SIZP) vizsgálatai azt mutatják, a vastartalom jelentősen meghaladja a határértéket. Magyarországon egyelőre nem észleltek jelentős változást.

A Sajó szlovákiai szakaszán először február közepén észlelték a folyó vizének vöröses elszíneződését, a magyar vízügyi szakemberek március 13-án, vasárnap a közösségi médiából értesültek arról, hogy a Szlovákia területén lévő egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányától szennyezett víz folyik a Sajóba. A káresemény felderítése érdekében haladéktalanul intézkedtek: a folyó magyarországi szakaszára az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság másodfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el.

Először azt hitték, lúgos vörösiszap került a Sajóba, de végül kiderült, hogy vas-oxid tartalmú anyagról van szó. Magyarországi területen a folyó vize az érzékszervi tapasztalatok alapján a normál állapotot mutatja, víztér-elszíneződés, szaghatás, a partvonal mentén kiülepedés, halpusztulás nem figyelhető meg. A merített minta tiszta, átlátszó - nyiltakozták az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szakemberei. Tehát a magyarországi folyószakaszon a vízből mért toxikus fémek mennyisége mind határérték alatt van.

Az ügyben vizsgálatot indított a szlovák környezetvédelmi felügyelet, amely miután a héten helyszíni szemlét tartott a folyó érintett szakaszán elrendelte, hogy az állami Ércbánya-vállalat egy héten belül álljon elő a Sajóba folyó bányavíz tisztítására vonatkozó műszaki megoldással, valamint ez alatt az idő alatt folyamatosan biztosítsa a víz összetételének elemzését.

A szennyeződés miatt a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) által végzett vízvizsgálat kiderítette, hogy a Sajó szlovákiai szakaszán a víz vastartalma tizenkétszeresen meghaladta, a felszíni vizekben 2 milligramm per literben meghatározott határértéket, továbbá a vízben más fémek - főként a mangán és a nikkel - értékei is magasabbak a megengedettnél.

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, majd csődbe került. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság, a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az "elengedhetetlenül szükséges" intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat végezte el még 2012-ben.


Képek forrása: MTI / Komka Péter


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló