Itt az idei OHÜ filmpályázat

Hír

írta: Admin
2014/08/22

Újra meghirdeti Filmpályázatát az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ). A legjobb fiatal alkotókat majd kétmillió forinttal díjazzák.

Az immár második alkalommal megvalósuló megmérettetés, amelynek mottója: „Egyedül nem megy!”, célja, hogy fiatal, tehetséges filmkészítők segítségével vigye közelebb az emberekhez a hulladékkal kapcsolatos környezetvédelmi és társadalmi problémákat. A beérkező pályamunkákat idén is neves szakemberekből – többek között, mint Vadon János és Novák Péter – álló zsűri értékeli majd, a legjobb filmek készítői között összesen majd kétmillió forintot osztanak szét. A korábbinál jóval nagyobb volumenű filmpályázatra bevezetésként a Halálos hulladék 3. című filmtrailer toborozza az alkotókat.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) egyik alapfeladata a társadalmi szemléletformálás, a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése hazánkban. Mivel azonban ez egy nagyon lassú, csak hosszú távon eredményt hozó folyamat, az OHÜ a lehető legtöbb módon és a legtöbb embert mozgósítva – jelen esetben népszerű médiaszemélyiségeket és fiatalokat bevonva – igyekszik gyorsítani a folyamaton. Az ő szerepük azért kiemelkedően fontos, mert egyrészt a tevékenységükkel formálják a közvéleményt, másrészt a környezettudatos életvitel fiatalok körében való elterjesztése vezethet igazi eredményre a szemléletformálás és a fenntartható fejlődés terén.
Az OHÜ két kategóriában várja az eredeti, kreatív alkotásokat az idei Filmpályázatára. A LOL – Sírva nevetess! kategóriában vicces, „rekeszizomrángást” előidéző, míg az OMG – Ezdedurva! kategóriában megdöbbentő, „szemelkerekedést” okozó filmekkel jelentkezhet bárki, aki fiatalnak érzi magát.


A készülő alkotások bármilyen hulladékkal kapcsolatos témát feldolgozhatnak, az illegális lerakástól kezdve a szemetelésen át a hulladék megelőzéséig, újrafelhasználásáig. A legfontosabb figyelembe veendő szempont a készítők számára, hogy az alkotásuk újszerű és lendületes legyen. A cél az, hogy a filmek segítsenek abban, hogy hazánkban minél többen felismerjék szerepüket környezetünk megóvásában, és tegyenek is ennek érdekében.

A legfeljebb 2 perc hosszúságú alkotásokat 2014. december 1-ig lehet beküldeni a filmpalyazat@ohukft.hu e-mail címre. A zsűri mindkét kategóriában a három legjobb filmet jutalmazza: az első helyezett 500.000 Ft, a második helyezett 250.000 Ft, a harmadik pedig 100.000 Ft értékű díjat kap, ill. egy 50.000 Ft értékű Különdíjat is odaítélnek majd.

Az OHÜ idei Filmpályázatát az első, tavalyi megmérettetés egyik nyertes stábja segít népszerűsíteni. Vadon János bevonásával Barbalics Máté és Polhodzik Ádám elkészítette a Halálos hulladék 3. című filmtrailert, amelyben a PET-palackok által leigázott bolygón a lázadók, azaz az emberek, megpróbálják visszaszerezni otthonukat, a Földet.

A rovat új hírei

Hasonló