Női cégvezetők az erőszak ellen

Hír

2015/05/26

"Közösségi bankként úgy véljük, az átlagosnál nagyobb felelősség terhel minket a társadalmi igazságtalanságok felszámolásában. Gondolatban időről időre végigpásztázzuk a legfájóbb sebeket, és igyekszünk olyan kezdeményezéseket indítani, melyek tevőlegesen járulnak hozzá egy-egy probléma enyhítéséhez." - áll Magyaroroszág első közösségi bankja, a MagNet legfrissebb közleményében.

A nők sorsa nem a kiszolgáltatottság!
A bűnügyi statisztikák szerint hazánkban közel 800 ezer nő él, akit élete során ért már testi erőszak. Közülük közel 300 ezren szexuális abúzust is elszenvedtek. Ma legalább 261 ezer nő él bántalmazó párkapcsolatban. Talán sokan azt gondolják, mindez a rendőrségre, illetve az állami szervekre tartozik, a valóság azonban az, hogy akár hétköznapi döntéseink által, mi is sokat tehetünk a környezetünkben élőkért. A MagNet Bank úgy döntött, nem nézi mindezt tétlenül, az ügy mellé áll, és ügyfelei közreműködésével támogatja a NANE, azaz a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesületet.

A NANE 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. Magyarországon mind a mai napig ők az egyetlen családon belüli erőszakra specializálódott női civil szervezet, az elmúlt évek során tevékenységük jelentősen kibővült. Sikerrel kezdeményeztek reformokat olyan jogi, államigazgatási-eljárási területeken, ahol az állam általában nem szolgáltat igazságot a családon belüli erőszak áldozatainak. Az Egyesület már 1999 óta működik kiemelkedően közhasznú szervezetként.

Bankszámlanyitással az erőszak ellen
A közösségi bank ezúttal a nőkhöz, különösen az üzleti élet női döntéshozóihoz szól, mert mélyen hisz a női szolidaritás és az összefogás erejében. A Bank 20. születésnapja alkalmából most 20 ezer forintot juttat a NANE Egyesületnek minden olyan új vállalkozói számla megnyitása után, ahol a vállalkozás női tisztségviselővel vagy női tulajdonossal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az üzleti élet sikeres női szereplői, vezetők, cégtulajdonosok, tisztségviselők, most úgy járulhatnak hozzá kiszolgáltatott nőtársaik védelméhez, hogy egyszerűen, akár online igénybejelentéssel számlát nyitnak a MagNet Banknál. Egy-két formaság elvégzése után a húszéves bank 20 ezer forintot ír jóvá a NANE számláján, saját nyereségéből, azaz az ügy támogatása még pénzbe sem kerül az új ügyfeleknek.

Az erősebb kötelessége a segítségnyújtás
A 100%-ig magyar MagNet Bank már 20 éve stabil, nyereséges működését, valamint töretlen fejlődését mi sem jelzi jobban, mint hogy ügyfélköre az utóbbi években is évről évre átlagosan 30%-kal bővül, folyamatos akvizíciókkal is erősíti piaci pozícióját. A közösségi bank azt vallja: magától értetődő, hogy az erősebbnek segítenie kell az éppen támogatásra szorulókat.

Ha Ön is úgy érzi, hogy tennie kell a nők jobb körülményeiért, biztonságáért, érdeklődjön a részletekről bármely MagNet bankfiókban, vagy hívja a 06 40 20 40 60-as telefonszámot. Bővebb információ ide kattintva.

 

forrás: MagNet Bank

A rovat új hírei

Hasonló

Villanyautók Magyarországon

Az optimista előrejelzések szerint 2023-ra hazánkban 139 ezer elektromos(PEV) és plug-in hibrid (PHEV) gépkocsi fog közlekedni az ...