40 milliárd forint jut erdősítésre

Hír

írta: MTI
2019/09/29

Több mint 106 milliárd forint támogatás jut az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből közel 40 milliárd forintot fordítanak erdősítésre a Vidékfejlesztési programban.

A program átalakításával az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe.

Az ágazatot 12 pályázati felhívás érinti közvetlenül, ezek közül négy jelenleg is nyitott.

A programban az erdőtelepítések jövedelempótló támogatásának összegét az eddigi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelték és annak időtartamát minden fafajnál egységesen 12 évre emelték. Emellett a piaci viszonyokhoz igazodva minden állomány esetében bővülnek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai is.

A környezeti változásokhoz igazodva a lágylombos, az akác és a nemesnyár fafajoknál egy-egy évvel nőtt a támogatott ápolási időszak hossza. A telepítési költségek támogatását is átlagosan közel 20 százalékkal megemelték, így összességében a tölgyes vagy bükkös erdő telepítésének támogatása hektáronként az eddigi 2,6 millió forintról közel 5 millió forintra nő; egy hektár akácos vagy nemesnyáras támogatása hektáronként 1,2-1,3 millió forintról 2,8-2,9 millió forintra emelkedik.

Hektáronként 2800 euróval támogatják ritka elegyfafajok ültetését az új erdőterületekre, hogy minél változatosabb és ellenállóbb erdők szülessenek.

A szaktárca tájékoztatása szerint az erdőtelepítések ösztönzésén túl a meglévő erdőterület megőrzésére is törekszik, ennek érdekében 2021. december 31-ig meghosszabbították az erdők szerkezetének átalakítására szóló pályázati lehetőséget, és további 3 milliárd forinttal emelik a keretet.


Kép forrása: pexels.com


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Százéves erdők Magyarországon

Minél idősebb egy erdő, annál inkább várható, hogy gazdag élővilágnak ad otthont. Turisztikai vonzerejük sem lebecsülendő - ...