Országos program indul a füves élőhelyek védelméért!

Hír

2019/10/07

Az Európai Unión belül Magyarországon a legnagyobb a gyepek változatossága, amely a homokpusztai és szikes gyepektől, az erdős sztyeppen és az ártéri kaszálókon át a dombvidéki legelőkig és a hegyi kaszálórétekig terjed. E gyeptípusok egy része hazánktól nyugatra már nem is található meg. Éppen ezért fordítanak a jövőben kiemelt figyelmet a pannon gyepek védelmére egy országos program indításával.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. koordinálásával GRASSLAND-HU néven elindul az első természetvédelmi célú LIFE integrált projekt.

A hatvan százalékban uniós forrásból megvalósuló pályázat 2026 végéig tart. A megvalósításban 15 szervezet működik közre: kilenc nemzeti park, valamint a Budapesti Erdőgazdaság Zrt., a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Zöld Akció Egyesület.

"Bár ezt kevesen tudják, a mérsékelt övi gyepek fajgazdagsága, biológiai sokfélesége a trópusi esőerdőkével vetekszik. Veszélyeztetettségük mértéke pedig még azokénál is nagyobb" - nyilatkozta Prommer Mátyás, a projekt szakmai vezetője.

A program része az idegenhonos, invazív fajok elleni fellépés. Országos adatbázis készül az ilyen fajokkal fertőzött területekről, valamint olyan módszereket fejlesztenek ki, melyekkel a fertőzöttséget korai fázisban észlelni lehet és megakadályozható az elterjedésük.

A projekt keretében öt mintagazdaságot alakítanak ki, ahol természetbarát módszereket alkalmaznak, ehhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara biztosítja a szükséges gépeket és eszközöket.

A gyepterületek hosszú távú megőrzésére Országos gyepstratégiai terv készül, figyelembe véve az élőhelyeket és fajokat érintő természetvédelmi kérdéseket is.  A projekt fő célkitűzései között szerepel egy átfogó, gyepvédelmi stratégiát támogató szakmai anyag elkészítése, amely tartalmazza a természetvédelmi helyzetet és célkitűzéseket, fajvédelmi terveket, valamint gazdasági–szociális elemzéseket. Több gyepes élőhelyet is helyreállítanak majd, például a Duna-Ipoly Nemzeti Park közel 320 hektár Natura 2000 területet helyreállítását tervezi őshonos bokrok telepítésével és inváziós fajok eltávolításával. De a feladatok közé tartozik a vízháztartás stabilizálása és a füves élőhelyekhez kötődő fajok (pl. földikutya, szöckeegér) védelme is.

A Herman Ottó Intézet igazgatója hozzátette, az Európai Unión belül Magyarországon a legnagyobb a gyepek változatossága, amely a homokpusztai és szikes gyepektől, az erdős sztyeppen és az ártéri kaszálókon át a dombvidéki legelőkig és a hegyi kaszálórétekig terjed. E gyeptípusok egy része hazánktól nyugatra már nem is található meg.


Képek forrása: 1. hu.m.wikipedia.org / Szerző: Lily15; 2. flickr.com / Szerző: Cserkész Tamás

A rovat új hírei

Hasonló