Valaki szándékosan rongált meg több tucat fát Zamárdi parkjában

Hír

írta: Admin
2020/02/19

Gázolajat öntött Zamárdi egyik parkjában több tucat fa tövébe egy ismeretlen, a település polgármestere környezetkárosítás miatt szerdán feljelentést tett.

Csákovics Gyula (független) polgármester az MTI-nek elmondta, szakértővel is bevizsgáltatták az Újszülöttek ligetének nevezett, mintegy 400 négyzetméteres, a Balatonhoz közeli területet, a szakember a talajmintákból a kőolajszármazékok megengedett határértékének harmincnégyszeresét mutatta ki.

A polgármester beszámolt arról is, hogy öt évvel ezelőtt már előfordult hasonló eset az akkor még csak pár éve kialakított Újszülöttek ligetében, ahová minden zamárdi újszülöttnek ültetnek egy-egy fát. A növényeket megrongálták, és akkor is gázolajat is öntöttek a fák tövébe. Teljes talajcserét kellett végrehajtani, majd új fákat ültettek. Az elmúlt hónapokban ismét arra lettek figyelmesek, hogy pusztulni kezdett a park növényzete, ezért kezdeményezett az önkormányzat talajvizsgálatot.

Ismét szándékosan megmérgezték a fáinkat, vélhetően azért, hogy megnőve ne zavarják majd a kilátást - mondta Csákovics Gyula. Hozzátette, újra kicserélik a talajt, pótolják a gyerekek fáit, és bekamerázzák a területet.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI megkeresésére közölte, hogy a Siófoki Rendőrkapitányság környezetkárosítás miatt indított az ügyben eljárást.


Kép forrása: pexels.com / Szerző: Bartus Dávid


forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló